Ugrás a tartalomra

Energiafogyasztásban versenyeznek az elektromos buszok és a villamosok

Létrehozva
A közlekedési kultúra napjához kapcsolódóan rendezik meg egy szimulátoron a rendhagyó versenyt.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Szombaton, május 11-én lesz a közlekedési kultúra napja, a biztonság- és környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. Ebből az alkalomból a Magyar Közlekedési Szövetség és a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) több rendezvényt szervez a fővárosban. Miskolcon pedig az elektromos busz kategóriában, a BKV Száva villamos kocsiszínében pedig a villamos kategóriában szimulátoron energiafogyasztási egyéni versenyt rendeznek - írja közleményében az MTI.

Emellett veterán járművekkel is lehet majd találkozni szombaton Miskolcon az MVK Zrt. szervezésében, amiről már részletesen hírt adtunk.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.