Ugrás a tartalomra

Ezüstéremmel tért haza Molnár István Ádám földesista diák a diákolimpiáról

Létrehozva
Három ezüstérem és egy összesített harmadik helyezés: ez a magyar csapatok mérlege az idén először megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) után - közölte közösségi oldalán a Neumann Társaság.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A diákolimpiát augusztus 9–15. között tartották meg a bulgáriai Burgaszban, ahol hat kontinens csaknem kétszáz diákja – köztük két magyar csapat – mérkőzött meg. A csapatok 9–12. osztályos diákokból álltak össze. A 2. csapatot erősítette Molnár István Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója.

Az idei diákolimpia volt az első, amit a mesterséges intelligencia témájában rendeztek meg: a verseny tudományos és gyakorlati fordulóból állt, ahol három területhez – természetesnyelv-feldolgozás (NLP), gépi tanulás és gépi látás – kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk a középiskolás csapatoknak.

A gyakorlati fordulót Maria Ilieva, Bulgária egyik legismertebb énekesnőjének közreműködésével tartották. A versenyzőknek négy órájuk volt arra, hogy Ilieva egyik dalához MI-eszközök felhasználásával egyedi lemezborítót és videoklipet generáljanak.

Kép
Fotó: Neumann Társaság Facebook

A diákolimpián mindkét kijutó magyar csapat ezüstérmet szerzett a tudományos feladatokban – rajtuk kívül ebben a kategóriában a kínai, vietnámi, mongol és észt csapatok értek el ezüstöt. Ezen kívül az 1-es számú magyar csapat még egy ezüstérmet bezsebelt a gyakorlati feladatokért. A zsűri összesítette a két forduló eredményét, ebben a rangsorban a magyar 1-es számú csapat a 3. helyen végzett, amiért külön plakettet is kapott.

Az 1-es számú csapat tagjai:
•    Vajda Ádám (12., ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium)
•    Szilágyi Balázs (10., Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)
•    Kovács-Bánhalmi Hédi Zita (11., Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium)
•    Ungár Vince (9., Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)

Kép
Fotó: Neumann Társaság

A 2-es számú csapat tagjai:
•    Christ Miranda Anna (11., Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium)
•    Lehotai Gergely (10., Pécsi Janus Pannonius Gimnázium)
•    Molnár István Ádám (11., Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc)
•    Nagy Dávid Leonárd (11., ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium)

A szervezők minden résztvevőnek ingyenes online kurzust és tananyagot biztosítottak, emellett a magyar csapatok nyári táborban készültek a versenyre. A jelentkező diákok közül a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara válogatta ki az indulókat, és ők végezték a csapatok felkészítését is.

Kép
Fotó: Neumann Társaság

A jövő évi, második Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiát Pekingben rendezik majd meg.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.