Ugrás a tartalomra

Ezüstérmet hoztak a Diósgyőri Gimnázium diákjai Pécsről

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 10. hétfő 15:03
Tizenkét csapattal rendezték az idei Futsal V-VI. korcsoportos Diákolimpia® országos döntőjét a hétvégén Pécsett. A dobogós helyezéseket a Szombathelyi Nagy Lajos, a Diósgyőri Gimnázium és Pécsi Tudományegyetem Gyakorló középiskolái szerezték meg.

A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Baranya Megyei Diáksport Tanács szervezte. A 747 nevező csapat közül az országos döntőbe a tavalyi húsz után idén 12 csapat jutott be, összesen 120 iskolás. Érdekes, hogy a tavalyi élmezőnyből idén mindössze a Váci Boronkay Gimnázium csapata kvalifikálta magát az országos döntőbe, de ebben az évben is a legjobbak közé került a pécsi és szegedi Deák Ferenc, a miskolci Diósgyőri- és a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csapata. A mérkőzések a Gandhi Gimnáziumban és a Lauber Dezső Sportcsarnokban zajlottak. 
A csütörtöki megnyitó ünnepségen részt vett Péterffy Attila, Pécs Megye Jogú Város Polgármestere, Máté János, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és dr. Erdős Dániel, az MDSZ ügyvezető igazgatója. 
Az izgalmas mérkőzéseken nem minden esetben a „futsal iskolák” diadalmaskodtak. Sokszor szikrázó, kemény összecsapások és büntetők döntöttek a szoros mérkőzéseken.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
I.    Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
II.    Diósgyőri Gimnázium
III.    Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános iskola és Gimnázium

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Kevin Tamás (2001) - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
Legjobb kapus: Gácsi Péter (2001) - Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
Gólkirály(ok):  
Pál Márton Vilmos (2001) - Paksi Vak Bottyán Gimnázium
Süvöltős Adrián Viktor (2001) - Paksi Vak Bottyán Gimnázium
Márkus Marcell Tamás (2002) - Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
Skulka Botond Gyula (2001) - Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
 

További hírek

Olvasnivaló