A 2022/2023-as tanév őszi szemeszterében induló szeminárium kapcsán a fiatalok társadalmi felelősségvállalásának fontosságáról, illetve a civil szféra munkaerőpiaci lehetőségeiről Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón beszélt.
A Miskolci Egyetemet regionális elhelyezkedése arra kötelezi, hogy oktatási és kutatási feladatai mellett ráirányítsa a hallgatói figyelmét a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére. Magyarországon ezért elsőként fogadta be a Miniszterelnökség által létrehozott „civil kurzust”, amely az önszerveződő társadalmi szervezetek szerepével, működési környezetével és tevékenységi köreivel ismerteti meg a diákokat. A képzés rávilágít arra is, hogy miért érdemes ezekben a közösségekben tevékeny szerepet vállalni – emlékeztetett Dr. Horváth Zita, az egyetem rektora.
„A Miskolci Egyetem nem csak diplomát és karriert kínál, hanem igyekszik felelős, közösségi gondolkodásra tanítani. A felelős értelmiségi léthez hozzátartozik, hogy a hallgatók olyan tevékenységekbe is bekapcsolódjanak, akár hivatásszerűen, akár segítőként, amik nem föltétlenül kötődnek közvetlenül majdani szakmájához. Fontos, hogy megismerjék a civil szervezetek által felkarolt ügyeket. A kurzus nem csak egy új világot nyit meg a hallgatók előtt, hanem újabb karaktert és arcot ad a Miskolci Egyetemnek is” – szögezte le a rektor.
„A civil tantárgy oktatásának a végső célja az, hogy Magyarországon minél többen tudjanak megélni a civil szervezeti létből” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Mint kifejtette: ennek eléréshez meg kell teremteni a tudást közvetítő egyetemi hátteret, ami Miskolcon már széleskörű ismereteket kínál a civil élet szervezéséhez. A Civil kézikönyv, az egyetemi kurzus tananyaga ugyancsak Miskolcon készült, és minden olyan elméleti és gyakorlati ismeretet tartalmaz, amit a civil szféra működéséről és működtetéséről tudni kell – mondta a helyettes államtitkár.
Felelősségvállalásra is tanít a civil kurzus
Létrehozva
A társadalmi szervezetek működési területeivel, gazdálkodási, jogi és munkaügyi oldalával egyaránt megismerkedhetnek a Miskolci Egyetem hallgatói azon „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon” című kurzuson, amelyet harmadik alkalommal hirdetett meg az intézmény a Miniszterelnökséggel együttműködésben – írja közleményében a felsőoktatási intézmény.
Ez is érdekelhet
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.