Ugrás a tartalomra

Feljelentés és vizsgálóbizottság jöhet Magyar Péter kijelentései miatt

Létrehozva
Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter vasárnap esti interjúja után a Második Reformkor feljelentést tesz, miközben a Mi Hazánk Mozgalom vizsgálóbizottságot állítana fel. Az LMP a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülését kezdeményezi.

Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége hétfőn bejelentette, hogy „mérlegelve a napvilágot látott információkat, a Diákhitel Központ volt ügyvezetőjének állításai alapján – melyek szerint túlárazott szerződések, majd a szerződések alapján teljesítési igazolások aláírására kapott utasítást – a mai napon hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést teszünk, egyben az Integritás Hatósághoz fordulunk”.

Kép
Vona Gábor elnök Pekárné Farkas Emese alelnökkel | Fotó: Második Reformkor (2RK)

Mint arról lapunk is beszámolt: Magyar Péter, a hétvégén a közéletből távozó Varga Judit volt férje a Partizánnak adott másfél órás interjújában a kegyelmi botrány kapcsán számos, a kormányzatot érintő, eddig nem ismert információt ismertetett. A Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója arról is beszélt, hogy azért távozott az állami Diákhitel Zrt. vezérigazgatói posztjáról, mert minőségi problémákat tett szóvá az állami kommunikációt végző Balásy Gyula-céggel kapcsolatban, mely ráadásul három-hatszoros árat számlázott a piaci árhoz képest, és amikor nem akarta aláírni velük a szerződést, Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám rátelefonált, hogy jobban tenné, ha a kifogásai ellenére aláírná a dokumentumot.

Kép
Magyar Péter és Novák Katalin | Fotó: MTI

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője is reagált a vasárnapi interjúra, a párt bizottság felállítását kezdeményezi. A politikus bejelentése szerint a vizsgálóbizottság többek között az alábbiakat vizsgálná:
- „Rogán Antal érintettségét a végrehajtómaffia-botrányban.”
- „Azt, hogy visszaél-e a titkosszolgálatok irányításával, és azokat személyes, illetve pártcéljaira törvénytelenül használja-e.”
- „A kormányzati kommunikáció működtetése során milyen mértékű túlárazásokat eszközölnek.”

Kép
Ungár Péter | Fotó: MiNap-archív (Végh Csaba)

"Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója egy tegnapi interjúban súlyos állításokat tett Rogán Antal miniszteri tevékenységével kapcsolatban, különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyálására és használatára. Álláspontunk szerint a Nemzetbiztonsági Bizottságnak az állítások megalapozottsága vonatkozásában soron kívül kell meghallgatnia Rogán Antal minisztert, ezért Ungár Péter frakcióvezető a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezte a mai napon" - írja közleményében az LMP.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.