Ugrás a tartalomra

A felszín alatt kutat a Miskolci Egyetem

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 18. csütörtök 15:32
A geotermikus rendszereket vizsgálja a Miskolci Egyetem. A felszín alatti természeti erőforrások hatékonyabb kiaknázása és hasznosítása érdekében új projektet indítanak – 400 millió forint támogatást kapott kutatásfejlesztésre a campus.
Fotók: Juhász Ákos

A pályázatot a Nemzeti Innovációs Minisztérium hirdette meg. A pályázat a fenntarthatóbb, élhetőbb környezet megteremtését célozza meg.

A Miskolci Egyetem dékánja, Szűcs Péter úgy fogalmazott: egy gazdaság fejlődése elképzelhetetlen nyersanyagok és energia nélkül, és a felszín alatti természeti erőforrások tulajdonképpen ezzel foglalkoznak.

A Miskolci Egyetem a felszín alatt kutat és fejleszt majd kiválósági központjában. A geotermikus rendszerek vizsgálata mellett foglalkoznak majd többek között a hazai ásványi anyagok feldolgozási lehetőségeivel, és a környezettudatos, tiszta energia átalakítási technológiákkal is. Az egyetem eddigi pályázatainak sorába illeszkedik be a mostani.

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja kiemelte: „Új lendületet kaptunk. A CERN-nel kötöttünk együttműködési megállapodást, egy közel 20 éves szerződést. Ezen túlmenően számos H2020 projektet nyertünk el az elmúlt időszakban. Hazai és nemzetközi kutatócsoportokban elismerik a Miskolci Egyetem munkáját és sikereit.”

Ez az egyik célja a Magyar Kormánynak és a pályázatnak Birkner Zoltán elnök szerint. Elmondta: fontos szempont, hogy a hazai egyetemek, kutatói intézetek nemzetközi szinten is mérvadóak legyenek, vagy ha már azok, akkor tovább erősítsék pozíciójukat.  

– Összesen 55 tématerület indult el – hangoztatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Miután a Miskolci Egyetem egy kiváló vidéki egyetem – folytatta –, azt gondolom, nagyon fontos küldetése van abból a szempontból, hogy saját környezetének gazdasági, társadalmi területeire hatással legyen, ezért szükséges néhány olyan zászlóshajó Miskolcon is, ami tulajdonképpen ezt támogatni tudja.

A hivatal 14, 6 milliárd forint összegben 26 intézményt támogat.  A Miskolci Egyetem kiválósági központja 400 millió forintot kapott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!