Ugrás a tartalomra

Felvételt hirdet a Roma Tehetség Program: középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várják

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 03. szerda 12:51
Magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok jelentkezését várja a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programja. Az iskola mellett végezhető képzések támogatják a diákokat abban, hogy nyelvvizsgát szerezzenek, és sikeres felvételit tegyenek hazai vagy akár külföldi egyetemeken. A program az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg, így a felvételt nyert tanulók számára a képzés ingyenes.

A Mathias Corvinus Collegium a tehetséggondozás területén szerzett több mint húszéves tapasztalatát, valamint nemzetközi kapcsolati hálózatát felhasználva kíván tenni a magyarországi roma közösségek tehetséges fiataljaiért.

A Program középiskolásoknak szóló része két és fél éves, míg az egyetemi képzés diákjai két féléven át pallérozhatják tudásukat. Mindkét program tanulói lehetőséget kapnak, hogy a lakóhelyük közelében idegen nyelvi képzéseken vegyenek részt, valamint hogy a kéthetente Budapesten megrendezésre kerülő hétvégi alkalmakon fejlesszék készségeiket.

„Tapasztalatunk szerint az egyik legnagyobb segítség, amit a Program nyújt a diákoknak, az a nyelvvizsgára való felkészítés, valamint a személyre szabott fejlesztések és az egyéni mentorálás. A Roma Tehetség Program egyetemi képzésén idén végzett az első csoport, valamennyien kitűnő munkát végeztek, ezért bízom benne, hogy ez majd a felvételi eredményekben is megmutatkozik” – mondta Zsidi Zsófia, a Roma Tehetség Program egyetemi képzésének koordinátora.

A Program középiskolásoknak szóló részére azoknak a roma diákoknak a jelentkezését várják, akik a 2019/2020-as tanévben kezdik a tizedik évfolyamot és egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ők egészen az érettségiig vehetnek részt az egyetemi felvételire felkészítő képzéseken, valamint a mentoroktól pályaválasztási döntésben is támogatást kaphatnak. A hétvégi képzési alkalmak főként az írás- és beszédkészség, valamint a vitakultúra és érveléstechnika fejlesztésére irányulnak. Azoknak, akik beadják jelentkezésüket, a felvételi részét képező ingyenes nyári táborba is regisztrálniuk kell. Itt a különböző élményprogramokon keresztül többek között ízelítőt kaphatnak az MCC-s képzésekről és azok hangulatáról.

Az intenzív egyetemi képzés elsősorban azokat az érettségivel rendelkező vagy akár már felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat szólítja meg, akik alap, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék végezni. A gyakorlatias és személyre szabott kurzusokon a diákok elsajátítják, hogyan készítsenek versenyképes pályázati anyagokat, valamint felkészítést kaphatnak a szóbeli felvételi vizsga sikeres teljesítésére. Ebből adódóan az idegen nyelvi képzések mellett egyaránt fókuszban van az íráskészség-fejlesztés és a prezentációs technikák gyakorlása is.

A Programnak köszönhetően a középiskolás és egyetemista roma diákok a magas szintű szakmai képzéseken túl egy olyan támogató kortársközeg részévé válnak, amely pozitív hatással lehet gondolkodásuk fejlődésére és világszemléletük alakulására. A hasonló élethelyzetben lévő fiatalok nemcsak elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyektől, hanem egymástól is tudnak újat tanulni, motivációt meríteni. A közösséghez való tartozás pedig hozzájárulhat ahhoz is, hogy a fiatalok a külföldi képzések végeztével idehaza tudjanak elhelyezkedni és boldog, sikeres életet élni.

Az érdeklődők jelentkezésüket a középiskolás programra július 15-ig, míg az egyetemi képzésre szeptember 1-ig adhatják be. A Roma Tehetség Programról és a jelentkezés feltételeiről, valamint a nyári táborról bővebb tájékoztatás az MCC honlapján (www.mcc.hu) olvasható.

 

További hírek

Olvasnivaló