Ugrás a tartalomra

A fiatal házasok akár törlesztés nélkül is kaphatnak babaváró támogatást 

Létrehozva
A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. 

Novák Katalin a babaváró támogatás részleteit ismertetve kifejtette, nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, amelyek július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik. Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik - hangsúlyozta az államtitkár. Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik - emelte ki. 

Novák Katalin tájékoztatása alapján a babaváró támogatást július 1-jétől 2022. december 31-éig lehet igényelni a bankfiókokban. Azok a házaspárok lehetnek jogosultak a legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes kölcsönre, amelyekben a feleség 18-40 év közötti, és a család egyik tagja rendelkezik legalább három év biztosítotti (akár hallgatói) jogviszonnyal. 

Az államtitkár aláhúzta, a hitelfelvételnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei, mivel a maximális kölcsönnek is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár már 100 ezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelhető lehet a támogatás - tette hozzá. 

Szólt arról is, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében utólagosan is kamatot kell fizetniük a házaspároknak, ha önhibájukból nem teljesítik a feltételeket, vagyis öt éven belül nem születik gyermekük. A babaváró támogatás egyébként már az első gyermek születése után kamatmentessé válik - mondta. 

Novák Katalin kitért arra is, hogy a gyermektelen pároknál nem vizsgálják a korábbi házasságok számát, de amikor az egyik félnek van már gyermeke, akkor a támogatás csak akkor igényelhető, ha a házaspár egyik tagjának ez az első házassága. A támogatás elbírálásakor a július 1-je után született vagy még úton lévő vér szerinti és örökbefogadott gyermekeket lehet figyelembe venni, a kedvezmények pedig a magzat 12 hetes kora utántól igényelhetők. 

Az államtitkár elmondta, kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok házasságban, átlagosan két gyermekeket nevelve szeretnének élni, sokan azonban anyagi akadályaik miatt nem valósíthatják ezt meg, így húsz magyar fiatalra kevesebb mint tizenöt gyermek jut. 

A kormány éppen ezért a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában nyújt segítséget, amelynek egyik eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). A tapasztalatok szerint ugyanis a fiatalok leginkább az önálló egzisztencia és anyagi biztonságuk megszerzése után szeretnének gyermeket vállalni - fejtette ki Novák Katalin.
 
Hangsúlyozta, nem minden esetben az otthonteremtés jelenti az akadályt, sokszor nincs is meg hozzá a kellő önerő, ezért döntött úgy a kabinet, hogy a babaváró támogatáson keresztül szabadon felhasználható segítséget is nyújt a fiatal házaspároknak. A kormány ezt a legutóbbi, a családvédelemről szóló nemzeti konzultáció eredményére alapozta, amelyben a válaszadók több mint 98 százaléka egyetértett azzal, hogy támogatni kell a fiatalok önálló életkezdését. 

Az államtitkár kérdésekre válaszolva elmondta, a támogatáshoz szükséges biztosítotti jogviszonyba egy év közfoglalkoztatottság számítható be, a gyermek nélkül maradó házaspárok pedig jelenleg mintegy nyolcszázalékos kamatfizetésre számíthatnak.

Ez is érdekelhet

Az MCC nyitott a párbeszédre, beleértve a gazdasági környezet változásait érintő kérdéseket is
BelföldGazdaságOktatás
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) működését kezdettől fogva az együttműködés határozza meg partnereivel és a döntéshozókkal - hangsúlyozta a szervezet, amely a miskolci Avas Szálló sorsát is meghatározza.
Északkelet felől vastagabb felhőtakaró borítja be a május 1-jei eget
BelföldKörnyezet
Felhős idő várható a munka ünnepén, némi napsütéssel és széllel.
Pósfai Gábor lesz a Tisza-kormány belügyminisztere, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
Belföld
Magyar Péter, Magyarország következő miniszterelnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felálló Tisza-kormány belügyminiszteri pozíciójára Pósfai Gábort kérte fel, míg az Igazságügyi Minisztérium élére a párt jogi vezetőjét, Melléthei-Barna Mártont jelöli.
Napos, száraz idő várható csütörtökön, helyenként fátyolfelhőkkel
BelföldKörnyezet
Folytatódik a napos, száraz időjárás. Előfordulhatnak heves széllökések.