Ugrás a tartalomra

Fontos szakaszához érkezett a tavaszi nagytakarítás

Létrehozva
Megtisztult a piszoktól és galambürüléktől a Centrumtól a Villanyrendőrig terjedő városrész.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A sikeres őszi nagytakarítás folytatásaként a tavaszi nagytakarítás munkálatai hétfő reggel a Szent István téren kezdődtek. Tóth-Szántai József polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a héten elindult akció mélyrehatóbb és kiterjedtebb lesz. Az eddigiekhez hasonlóan a takarítási munkálatok érintik a tizennyolc önkormányzati körzet köztereit, de ezúttal a városlakókat is szeretnék bevonni a műveletbe. A sajtótájékoztatóról korábban már részletesen hírt adtunk.

Péntek délelőtt a belvárost vették célba a takarítógépek. A központi helyen lévő Centrumra igencsak ráfért, hogy megszépüljön, megtisztuljon a környezete és a Villanyrendőr, illetve a Vörösmarty tér sem sokáig váratott magára. 

Kép
Matiscsák Éva alpolgármester a körzet gazdája. Fotó: Juhász Ákos

- Magas nyomású géppel felmossák a területet és elsősorban a házfalak mentén a galambürüléket igyekeznek mindenhol feltakarítani. A Miskolci Városgazdának nem régen jöttek még újabb kollégái, akik összeszedik a szemetet és a fák körül kimosott kavicsokat összeseprik. Továbbá a Centrum előtt lemossák a padokat és a szökőkutat, valamint végig a dufartok alatti átjárókat. Ezek egyébként minden nap piszkosak maradnak, így sok feladat van velük – nyilatkozta riporterünknek Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere. 

Hozzátette, hogy a nagytakarításnak ez a szakasza érinti teljes körzetét, amely a belvárostól egészen a Villanyrendőrig tart. Ezt követően mennek tovább a Vörösmarty térre, ahol szintén a padok letisztítása és a tér rendbetétele következik.

Tóth-Szántai József polgármester közösségi oldalán összefoglalta az elmúlt hét nagytakarításának eredményeit, amely mint írja, látványos változásokat hozott: 60 köbméter illegális hulladékot számoltak fel városszerte, 245 graffitit távolítottak el, 19 játszótér szépült meg, 73 utcabútort tisztítottak meg és fertőtlenítettek a Városgazda munkatársai, csaknem 85 000 négyzetméter járdát és útszakaszt mostak le - sorolja. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A magyar költészet napja Lillafüreden
A költészetet ünnepelték Lillafüreden
MiskolcKultúraSzabadidő
A magyar költészet napja alkalmából tartottak ünnepséget április 11-én Lillafüreden, József Attila szobránál. A megemlékezést a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezte, az eseményen a költészet, az irodalom és József Attila öröksége került a középpontba.
Választás 2026: Itt megnézheti, hol adhatja le a szavazatát
Miskolc
Nem tudja, melyik körzetbe tartozik? Itt ellenőrizheti.
Zámbó Zoltán vébére készül. Fotó: magánarchívum
Zámbó is asztalhoz ül
MiskolcSport
Montenegró ad otthont látássérültek sakkcsapat világbajnokságának.
Évszakok című babaelőadás Miskolci Csodamalom Bábszínház
Mesemosógép és évszakok a bábszínpadon
MiskolcKultúraSzabadidő
A legkisebbeket várta szombat délelőtt egy különleges, érzékszervekre ható előadás a Csodamalom Bábszínház színpadán, ahol a természet és az évszakok világa elevenedett meg.