Ugrás a tartalomra

Minden idők legnagyobb takarítási akcióját ígérik – húsvétig átmennek a városon

Létrehozva
Hétfőn kezdetét vette a tavaszi nagytakarítás Miskolcon, ezzel négy hónap után folytatódik a tavaly ősszel indított közterületi akció, immár kiterjedtebben és mélyrehatóbban.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a belvárosban megkezdett takarításról

Mint emlékezetes, a tavaly felállt új városvezetés még október közepén jelentette be a Szinva teraszon, hogy az egy hónapos akció során a város legtöbb frekventált közterületét tisztítják meg és rakják rendbe. Az október 17. és november 14. között zajlott takarítás keretében 2 millió négyzetmétert meghaladó füvet vágtak le, több mint 220 ezer négyzetméteren történt felületi seprés, 800 graffitit távolítottak el a belvárosból, több mint 800 fát gallyaztak le és mintegy 3500 négyzetméteren festettek útburkolati jeleket és gyalogátkelőhelyeket.

Kép

A tavaszi nagytakarítás munkálatai hétfő reggel a Szent István téren kezdődtek, ahol a városvezetés jelenlétében sajtótájékoztatón ismertette Tóth-Szántai József a program részleteit.

– A következő egy hónapban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csaknem hatvan fővel és tíz munkagéppel dolgozik a város valamennyi választókerületének a megszépítésén – hangzott el tőle.

Miskolc polgármestere hangsúlyozta: a most induló akció a korábbihoz hasonlóan kiterjed mind a tizennyolc önkormányzati körzet köztereire, azonban jelentős változás, hogy ezúttal a városlakókat is szeretnék bevonni a műveletekbe.

Kép

Ahogy elmondta, egyrészt a lakossági észrevételekre és igényekre is jobban támaszkodnának a Városgazda munkatársai, másrészt pedig önkéntesek segítségét is szívesen fogadják majd az illetékes képviselők. A nagytakarítási akció keretében terveznek ugyanis önkéntes takarítási napokat is, amelyeken civilek és városlakók is csatlakozhatnak a programhoz.

Tóth-Szántai József felidézte még azt is, amikor tavaly ősszel hajléktalan munkavállalók is segítséget nyújtottak egyebek mellett a Villanyrendőr gyalogátkelőhelyeinek újrafestésében – hozzátéve, a fedél nélküli miskolciak erre ismét lehetőséget kapnak majd.

Kép

A részletekről beszámoló Hollósy András elmondta: a húsvétig tartó takarítás során kiemelten fókuszálnak majd a belvárosban és annak peremterületein lévő, az előzetes becslések alapján mintegy 300 köbméternyi illegális hulladéklerakás felszámolására. A városüzemeltetésért felelős alpolgármester ismertetőjéből megtudtuk még, hogy négyszáz játszóteret fognak fertőtleníteni, míg a komplett belvárost egy illatos biohabbal fogják végigsikálni a munkagépek.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a Hidegsoron található illegális hulladék elhordásáról

Hollósy András kifejtette, a galambürülék és a graffitik eltávolítását legalább annyira komolyan fogják venni a Városgazda munkatársai, mint azt tették ősszel – annak érdekében, hogy néhány héten belül egy „szebb, rendezettebb és illatosabb belvárosban” sétálhassunk. A sajtótájékoztató végeztével stábunk a Hidegsor felé vette az irányt, ahol az ottani szemétlerakatokra máris lecsaptak az önkormányzati cég dolgozói.

Ez is érdekelhet

Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.