Ugrás a tartalomra

A harag rossz tanácsadó, de Ózdon kiváló gyújtós

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közveszély okozás bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt, aki elszámolási vita miatt haragos viszonyban volt a sértett férfival, marihuánát fogyasztott, majd hajnalban a férfi autójához ment, kerekeinél éghető tárgyakat elhelyezve tüzet gyújtott.

A vádirat szerint a vádlott elszámolási vita miatt haragos viszonyban volt egy férfi ismerősével. 2022 április második felében a késő éjszakai órákban marihuánát fogyasztott, majd kora hajnalban az ózdi lakásán étolajos flakonokat és papírtörlőt vett magához, és elment a haragosa által lakott társasházhoz, amelynek parkolójában állt a férfi autója. A gépjármű a ház alatti garázssoron parkolt, a garázsajtótól mintegy 40 cm távolságra - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Mint írják: a vádlott az autó bal hátsó és első kereke előtti aszfaltra az általa magával vitt különféle éghető tárgyakat helyezte el, majd meggyújtotta. A tűz tovább terjedt az autó hátsó részébe, amely részben kiégett. A tulajdonos lakásából észlelte a tűzzel járó hanghatásokat, és látta a felcsapó lángokat is, ezért értesítette a tűzoltóságot. A tűzoltók a gépkocsi tüzét még azelőtt eloltották, hogy annak környezetét és személyek életét, testi épségét veszélyeztette volna. Ha a tűz a gépkocsi utasterére is kiterjed abból a lángok átterjedhettek volna a garázsajtóra, később a garázsra, onnan pedig a garázs fölötti lakásba is.

A vádlott cselekménye folytán személyi sérülés nem történt, azonban a tűz tovább terjedése esetén annak reális veszélye fennállt. A cselekmény következtében félmillió forint összegű kár keletkezett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Cigit kért, de fülhallgatóval távozott
BűnügyMiskolc
Egy fiatalkorú férfi ellen rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség. A vádlott az utcán leszólított kiskorú fiút ököllel az arcán megütötte, és elvette fülhallgatóit.
néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon
Letépték a kötött fatakarókat: a rendőrség fejti majd vissza a fonalat
BűnügyMiskolc
Úgy tűnik, Miskolc fejben még messze van attól, hogy olyan street art alkotások díszítsék a közterületeit, amelyek nincsenek lebetonozva.
Okostelefonok okosba' – százmilliós feketepiaci fogás
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBelföld
Csaknem 100 millió forint értékű iPhone és Samsung Galaxy készüléket próbált elrejteni autójában egy 62 éves ukrán férfi, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei félreállították az M3-as autópályán.
Követte a nénit, majd a nyílt utcán vette el a fülbevalóját Miskolcon
BűnügyMiskolc
Az idős nő kiabálni kezdett, majd azonnal hívta a 112-es segélyhívót.