Ugrás a tartalomra

Harmadával megemelték a miniszterek fizetését

Létrehozva
Bár a miniszterelnök néhány hete azt mondta, nem most van itt az ideje annak, hogy bérkérdésben előre tudjunk lépni, a miniszterei fizetését jelentősen megemelte: az eddigi 1,9 millió forint helyett az új kormány hivatalba lépése óta már több mint 2,6 millió forintot keresnek. Ez 33 százalékos emelést jelent.
Kép

Jelentősen nőtt az új kormányban a miniszterek fizetése a kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint - írja az RTL Klub honlapja. Felidézik, hogy a parlament júniusban elfogadott egy törvénymódosítást, ami nemcsak Orbán Viktor fizetését emelte meg, de egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyi fizetést ad a kormánya tagjainak és az államtitkároknak.

Az előző kormányban az 5 millió forintot kereső Süli János és Mager Andrea kivételével havonta bruttó 1 979 400 forintot kaptak a miniszterek a munkájukért. Május 25-től viszont 2 632 800 forintra nőtt a fizetésük. Az előző kormányban is dolgozó miniszterek így 653 400 forintos emelést kaptak. Ez 33 százalékos emelés, ami jóval meghaladja az éves inflációt és az átlagkereset növekedését is.

A héten a 24.hu vette észre, hogy – szintén Orbán Viktor döntése alapján – az államtitkárok fizetését is megemelték 1,75 millió forintról 1,9 millióra. Gulyás Gergely a heti Kormányinfón azt hangsúlyozta, hogy ez egy infláció alatti emelés.

A kormány tagjai közül Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Varga Judit és Varga Mihály a parlamentnek is tagja. Országgyűlési képviselői munkájukért további bruttó 1 316 400 forintot kapnak, így a havi bruttó jövedelmük közel négymillió forint.

Ez is érdekelhet

Csúcsra járatják magukat Nyíregyházán
MiskolcSport
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelye ad otthont a fedett pályás országos atlétikai- és téli dobóbajnokságnak.
Siker volt a tavaszindító növénycsere a könyvtárban
MiskolcÉletmódSzabadidőKörnyezetBulvár
Mag- és növénycsere programmal várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetem Könyvtára. A kezdeményezés célja a fenntarthatóság erősítése és a kertbarát közösség építése volt.
Végre megújulnak a miskolctapolcai rendelők
MiskolcEgészség
Az előző városvezetés által az elmúlt években elhanyagolt, így életveszélyessé vált miskolctapolcai rendelőintézet felújítása, sőt kibővítése hamarosan elkezdődhet.
Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.