Ugrás a tartalomra

Hamarosan elstartol a Miskolci Kocsonyafesztivál

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 13. csütörtök 09:33
Hamarosan indul a 2020-as, szülővárosába hazatérő Kocsonyafesztivál. A programokról és a fesztivállal kapcsolatos újdonságokról sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők és Veres Pál, Miskolc polgármestere a miskolci Városháza Ovális termében.
Fotók: Mocsári László

Veres Pál emlékeztetett, még a kampányban megígérte, hogy 2020-ban hazatér Miskolcra az eredeti, hamisítatlan Miskolci Kocsonyafesztivál, melyet épp az tett naggyá, ami „utódaiból” hiányzott: kiveszett a miskolciság, a miskolci szív, az itteni emberek, a város feltétlen, odaadó szeretete, és az iránta érzett büszkeség.

„A Kocsonyafesztivál Miskolcon van itthon és minden miskolcié" – fogalmazott a polgármester kiemelve, a rendezvényre várnak mindenkit, aki szeretné érezni azt a sajátosan miskolci hangulatot, amely egykor országos hírűvé és elismertté tette a fesztivált. – Fontos az is, hogy a rendezvények és a fesztiválon kínált ínyencségek minden miskolci számára elérhetőek legyenek, így amellett, hogy a programok ingyenesen látogathatók, egyes ételeket és italokat az árusok javasolt maximumáron kínálnak majd – tette hozzá Veres Pál.

Rózsa Edit, a fesztivál alapító tulajdonosa arról beszélt, hogy idén kiemelt hangsúlyt kap a közösségteremtés, a közösségépítés, ezért több olyan program is lesz a hazatérő Kocsonyafesztiválon, amelyben számítanak a fesztiválozók részvételére is. Ilyen például a nyitórendezvényre tervezett közös zenélés, amelyhez bárki csatlakozhat, ha beáll az ütős szekcióba egy magával hozott tetszés szerinti eszközzel, lehetőleg egy saját maga készítette, újrahasznosítható hangszerrel. Ehhez elég egy üres PET-palackot kaviccsal megtölteni, és máris kész az újrahasznosítható „rumbatök”. A közös zenélés után pedig egy közös dal következik: a résztvevők együtt éneklik el az „Egy miskolci villamoson” című slágert. Rózsa Edit szólt arról is, hogy az idei évben várják olyanok jelentkezését is, akik a fesztivál három napjára a „szerelem szigetévé” alakuló Szinva teraszon szeretnék nyilvánosan megkérni párjuk, szerelmük kezét.

– Miskolc város vezetése a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-t bízta meg a 2020-as Kocsonyafesztivál szervezésével, melyet az alapító tulajdonossal, Rózsa Edittel karöltve valósítottunk meg – fogalmazott a fesztivál szervezési munkálatairól szólva Novák Irén, a kulturális központ ügyvezetője hozzátéve, a fesztivál három napja alatt három színpadon 47 zenekar ad koncertet, a vásárra több mint 130 kiállítót várnak, amelyből 60 résztvevő kézműves termékeket árusít majd.  Emellett több „kocsonyapontot” is kijelöltek, és idén olyan különlegességeket is megkóstolhatnak majd az ínyencek, mint a halkocsonya. A helyszínen információs leporelló segíti majd az eligazodást, a fesztiválra pedig saját applikáció is készült, amelyet bárki ingyenesen letölthet a Google Play áruházból, vagy az App Store-ból.

 A környéken élőktől a szervezők türelmet és megértést kérnek a fesztivál ideje alatt, a programok összeállításánál törekedtek arra, hogy a sűrűn lakott területeken, mint amilyen például a Villanyrendőrnél felállított színpad környéke, éjfélkor befejezzék koncerteket és a zajosabb rendezvényeket.

További hírek

Olvasnivaló