Ugrás a tartalomra

Határérték alatt vannak a toxikus fémek a Sajó vizében a hazai szakaszon

Létrehozva
Vas-oxid tartalmú anyag, és nem lúgos vörösiszap került a Sajóba Szlovákiában. Mivel hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szennyezésről a szlovák partnertől, a magyar fél a Nemzetközi Duna-védelmi Egyezmény keretében, és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.

A magyar vízügyi szakemberek március 13-án a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbánya altárójából szennyezett víz folyik a Sajóba - kezdi közleményét az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Kép
A magyar szakaszon szemmel nem látható szennyeződés; Fotók: MTI

A szervezet a káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedett, a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint a területileg illetékes Nemzeti Park igazgatóságot, hogy ha szükségessé válik, a felhasználókat figyelmeztethessék a Sajóból történő vízhasználat mellőzésére.

A szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán március 16-án is helyszíni felderítést végeztek a magyar szakemberek. A bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a szlovák részen ma reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást azonban ezen a szakaszon sem észleltek a vízügyi szakemberek.

Hazai területen a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó.

Kép

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyező anyagok pontos meghatározására a határszelvény térségében, Sajópüspökinél. Vizsgálatuk alapján a vízből mért toxikus fémek mind határérték alatt vannak a hazai folyószakaszon. Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede (0,94 ug/l). Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba – vagyis nem lúgos vörös-iszap, hanem vas-oxid jellegű –, a vastartalom némileg magasabb, de a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték (366 ug/l).

Információk szerint az Alsósajó település térségében bekerülő szennyezett víz vízhozama 10-15 l/s körüli. Ezt követően számos kisvízfolyás csatlakozik a Sajó folyóba, ami hígítással csökkenti a szennyezés mértékét. A Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél (Sajópüspökinél) ma reggel 6,1 m3/s, volt, ez 400-600 szoros hígítást jelent, ami miatt a terhelés a magyarországi szakaszon egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést.

A vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést mindaddig rendszeresen folytatja az Országos Vízügyi Főigazgatóság, amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.