Ugrás a tartalomra

Hatékony zöldpolitikát sürgettek az LMP-kongresszus szónokai

MTI
Utoljára módosítva
2023. február 04. szombat 18:07
A hatékony zöldpolitika fontosságáról beszéltek az LMP 54. kongresszusának szónokai szombaton Budapesten, a tanácskozás nyilvános részében.
Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt (EGP) társelnöke beszédet mond az LMP budapesti kongresszusán 2023. február 4-én. MTI/Lakatos Péter

    
Ungár Péter, az LMP társelnöke megnyitójában arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert "csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani" - fogalmazott.
    
Az LMP Magyarország zöld pártja - hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint ez azt jelenti, "a profit nem előzheti meg az embert és a természetet", azaz helyre kell állítani az ember és a természet közötti, gőgünkkel, butaságunkkal felborított egyensúlyt.
    
Számos természeti jelenség mutatja, hogy minden percben közelebb kerülünk civilizációs vívmányok megszűnéséhez, és "a régi kerékvágás a szakadékba vezet" - fűzte hozzá.
    
Most kell küzdeni, jövőre már nem érünk rá - mondta az akkumulátorgyár-építések elleni tiltakozásról a politikus, aki szerint pártja fogja megvédeni a vizet, a levegőt és a termőföldet azoktól, akik azokat "el akarják adni a külföldi profitért".
    
Ungár Péter arról is beszélt: felborult és végérvényesen megbukott az az 1990 óta működő konszenzus, hogy a külföldi tőkének "megfelelő országot" kell teremteni, az így érkező pénzből pedig jól fogunk élni.
    
A hétvégén évadnyitót tartó "másik két pártról" szólva megjegyezte: a Momentum nem zöld, hanem liberális párt, míg a DK-nak azt üzente, "nem vagyunk senkinek a zöldtagozata, nem leszünk; egy külön, önálló párt vagyunk".
    
Schmuck Erzsébet, az LMP másik társelnöke azt hangsúlyozta: gyökeres fordulat nélkül nem lehet kezelni a klímaváltozást, hozzátéve, "nincsen zöldpolitika zöld párt nélkül", ezért döntéshozó pozícióba kell kerülnie az LMP-nek.
    
Az ellenzéki politikus kiemelte: eredeti gondolataikból egy centit sem engedtek. "Zöldpártként jöttünk létre és zöldpárt vagyunk most is" - fogalmazott. "A jövő nemzedék érdekeit képviseljük a jelenben; politikai haszonszerzéssel tehát nem lehet vádolni bennünket" - tette hozzá.
    
Szerinte az általuk képviselt politikának napjainkban elsősorban nem a tagadással, hanem a szemfényvesztéssel, a "zöldre festéssel" kell megküzdeni, hiszen a probléma okozói azt igyekeznek eljátszani, hogy megváltoztak, "érdekli őket a jövőnk", de valójában nem tesznek semmit a fenntarthatóság érdekében.
    
Eközben - fűzte hozzá -, "időzített bombán ülünk", ám a kormányok többsége, köztük Magyarországé is "potyautas akar lenni", megúszni cselekvés nélkül a folyamatot.
    
Schmuck Erzsébet bírálta a kormányzat megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos politikáját, majd arról beszélt, az az elképzelés, hogy "akkumulátor-nagyhatalmat" építsenek Magyarországon, végzetes hiba lenne.
    
Rámutatott arra, ez a technológia rendkívül veszélyes, víz- és energiaigényes, márpedig ezekre az erőforrásokra máshol volna szükség.
    
A politikus szerint az akkumulátorgyárak építése nem az emberek és az élhető jövő, hanem az országba behozott autógyárak érdeke.
    
Schmuck Erzsébet úgy vélte: ez az ötlet "könnyen a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet", emlékeztetve, hogy a rendszerváltás szimbólumává vált vízlépcső-beruházást az emberek egy jóval előrehaladottabb fázisban akadályozták meg.
    
Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt (EGP) társelnöke azt hangsúlyozta: évtizedek óta világos a fosszilis energiaforrások jelentette veszély, a feladat, megoldásokat találni egy eléggé nehéz helyzetben és helyzetre, ebben pedig nem segít, ha homokba dugjuk a fejünket.
    
Kiemelte: azok az államok, amelyek korábban a megújuló források előállításába fektettek, most a legolcsóbb áramot használják; ellenpéldaként azt hozta fel, hogy míg Ausztriában az autópálya mellett sorra állnak a szélerőművek, a határ magyar oldalán alig látni ilyet, mintha itt nem fújna a szél.
    
Az osztrák EP-képviselő azzal biztatta hallgatóságát: meg kell mutatni, hogy vannak még Magyarországon a jövőért folytatott harc iránt elkötelezett emberek, és egyesíteni kell az erőket, hogy az Európai Parlamentben is a lehető leghatékonyabban képviseljék elveiket.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!