Az alkotás a 40. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon a hétvégén a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díját is megkapta a szakmai zsűritől. Az elismeréseket a rendező, Bagota Béla személyesen vette át - írja az MTI.
A film feszült és szívszorító lélektani krimi, amelynek fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát látja, akinek évekkel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felvetődik a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját démonaival is.
Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye a Mátrix Film produkciójában, Kántor László producer vezetésével készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A Valant a hazai mozikban tavaly novemberben mutatta be a Mozinet, a nemzetközi premier a 2019-es varsói filmfesztiválon volt.
Hazai alkotás kapott nemzetközi elismerést
Létrehozva
Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan - Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek rangos nemzetközi filmfesztiválján Portóban.
Ez is érdekelhet

Tehetetlen bálványok kísértettek a Kisavason
Kustos Júlia kötetbemutatóját szombaton tartották a Pinyó teraszán.

Valaki adna egy felesleges vitrint Harsányi Attilának?
A színész újabb díjat nyert. Gyors egymásutánban ez a harmadik rangos elismerés, amit átvehet.

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .

„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.