Ugrás a tartalomra

Hegedüs Andrea: szó szerint rosszul járnak a miskolciak

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. június 15. szerda 09:31
Ezt annak kapcsán mondta a DK országgyűlési képviselője kedden a parlamentben, hogy az "átgondolatlan és ésszerűtlen" Y-híd-projekt miatt hónapok óta hosszú kerülőutakat kell megtennie a miskolciaknak.

Hegedüs Andrea amióta az országgyűlés tagja, másodszor szólalt fel. Első alkalommal a pedagógusok terheinek enyhítését kérte, most pedig a miskolciak közlekedési helyzetének javításáért kardoskodott.

Átgondolatlannak, ésszerűtlennek és a logikát nélkülöző beruházásnak nevezte az Y-híd megépítését. Véleménye szerint az erről döntő Fidesz-kormány nem látta előre, mennyi bosszúságot okoz majd a miskolciaknak a projekttel.

- Megint, és szó szerint rosszul járnak a miskolciak, az Y-híd átépítése már-már fájdalom a mindennapi közlekedésben a hosszú kerülőutak miatt. Több mint 20 ezer embert érint, milyen árat kell megfizetnünk a beruházással? - vetette fel a dk-s politikus, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy (megint) nem hallgatták meg a helyiek véleményét.

Az akár két-, háromszorosára nőtt menetidő gyakorlatilag a teljes lakosságot - iskolába igyekvő diákokat, a munkahelyről elkéső felnőtteket, piacozó nyugdíjasokat, valamint mentőket, rendőröket, tűzoltókat, áruszállítókat stb. - érinti.

- Nem volt előrelátó a kormány, hogy megértse, mekkora gondok adódnak abból, ha késve érkezik a mentő, a rendőr, a tűzoltó az elszigetelt városrészekbe. És ez megy két éve. Azt várjuk, hogy tanévkezdésre adják át a beruházást, de azt olvashatjuk, hogy akár októberre, novemberre is kitolódhat ez az időpont. Nem! Szeptemberben adják át. Az emberek türelmetlenek, nyögik a megszorítások nehézségeit, plusz közlekedési nehézségek már nem hiányoznak - fogalmazott Hegedüs Andrea.

A teljes felszólalás itt tekinthető meg:

További hírek

Olvasnivaló