Ugrás a tartalomra

Helyi vállalkozó csomagjait osztotta szét a Vöröskereszt

Létrehozva
Ezer fejadagnyi konzervételt osztottak ki pénteken a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának udvarán. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Mint arról korábban beszámoltunk: küldetéséhez és hagyományaihoz hűen jótékonysági akciók sorát bonyolította a héten a karitatív szervezet. A Baross Gábor utcai intézmény parkolójában felállított sátorban pénteken egy olyan vállalkozás több száz tartós élelmiszercsomagját osztották ki, mely ez irányú tevékenységét szintúgy nem ma kezdte.

Hétfő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képalkotó Diagnosztikai Centrumának támogatásával a Szinva teraszon várták meleg étellel a Magyar Vöröskereszt munkatársai a rászorulókat.

Kép

Duberné Dunaveczki Éva, a gondozóközpont intézményvezetője hangsúlyozta: személy szerint nagyon büszke arra, hogy a cég dolgozói immár negyedik esztendeje készítik el a rászorulóknak csomagjaikat. A Luis Garage Kft. első alkalommal babgulyással érkezett, majd a járvány miatt a konzervekre álltak át, aminek révén az eléjük járulóknak immár dupla adagot tudnak biztosítani – vagyis az ezúttal is kiosztott ötszáz csomag voltaképp ezernek felelt meg.

Kép

Kétszáz adag meleg ételt osztottak ki fedél nélküliek és rászorulók között kedd délben a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának népkonyháján. Majd az intézmény megtartotta hagyományos ünnepi műsorát is Mindenki karácsonya címmel.

Kép

Komonyi Lajos ügyvezető érdeklődésünkre felidézte indíttatásuk gyökerét: 2018-ban munkát keresett náluk egy férfi, akiről hamar kiderült, hogy hajléktalan. Őt és kollégáit valósággal sokkolta, mennyire sanyarú körülmények között élnek embertársaik. Miután kerítettek neki szállást és munkahelyet, felkeresték a Vöröskeresztet, s elhatározták, hogy még azon év végén annyi ennivalót porcióznak a szegényeknek, amennyit csak tudnak. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.