Ugrás a tartalomra

A hóval beköszöntött az igazi krízisidőszak – szinte telt ház van a miskolci hajléktalanszállókon

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. december 09. hétfő 10:57
Elkezdődött a téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban, amely november 1-jétől április 30-áig tart. A tél, az éjszakai fagyok, az első hó beköszöntével egyre több otthontalan veszi igénybe a hajléktalanszállók szolgáltatásait. Miskolcon három szervezet négy utcai gondozó szolgálata járja a várost, hogy a fedél nélkülieknek segítséget nyújtson, és rábírja őket arra, hogy az éjszakát ne a szabad ég alatt töltsék.

Az éjjeli menedékhelyek és a nappali melegedők akár életeket is menthetnek télen, ahol nemcsak fűtött szállást, hanem meleg ételt, italt és számos segítséget is kapnak a rászorulók. A miskolci hajléktalanszállók bővítették férőhelyeik számát, valamint a nappali és az éjjeli melegedőket, és az utcai szolgálatok is nagyobb figyelmet fordítanak a hajléktalanokra a téli krízisidőszakban.

Miskolc közigazgatási területét felosztották: ezeken a területeken a három hajléktalanellátással foglalkozó intézmény – a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja, a Napfényt az Életért Alapítvány, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza – négy utcai gondozó szolgálata járja a várost.

A Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja

– Ilyenkor időszakos férőhelyeket nyitunk 58 fő részére, és plusz befogadó szálláshelyet 15 fő részére, a már meglévő szolgáltatásaink mellé – emelte ki Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője. Kifejtette: a hajléktalanszállón 20 nő és 60 férfi elszállásolására van lehetőség az éjjeli menedékhelyen, az átmeneti szállónak pedig 100 fő (75 férfi és 25 nő) a befogadóképessége. A nappali melegedő 100 fő részére biztosít kulturált pihenési, tisztálkodási és mosási lehetőséget, a népkonyha pedig 200 fő részére képes készíteni egy tál meleg ételt hétköznaponként, valamint az intézmény két utcai gondozó szolgálata is járja Miskolc utcáit.

„Jelenleg 95 százalékos a kihasználtságunk, de természetesen senki sem marad az utcán. Ha 100 százalékos lesz az engedélyezett férőhelyeink kihasználtsága, akkor is tudunk betenni pótágyakat, vagy akár egy-egy széket, hogy senkinek ne kelljen az utcán éjszakáznia” – hangsúlyozta.

Megtudtuk továbbá azt is, sajnos még mindig győzködni kell a fedél nélkülieket, hogy a biztonságot nyújtó intézményt válasszák inkább, mint az utcai létet.

A Napfényt az Életnek Alapítvány

A Napfényt az Életnek Alapítvány utcai szociális munkásai a téli krízisidőszakban 14 órától 22 óráig járják a várost, munkanapokon. Végh Andrástól, a Napfényt az Életnek Alapítvány szakmai vezetőjétől megtudtuk továbbá azt is, hogy az utcás autó rendelkezik gyógyszerkészlettel, konzervcsomaggal, meleg teával, plédekkel, valamint – amennyiben azt előre megbeszélik –, ruhát is tudnak kivinni a rászorulónak.

– A tél, a hó, a hideg beköszöntével a nappali melegedő csaknem 100 százalékos kihasználtsággal működik: 100 fő befogadására képes 8 órától 18 óráig, minden nap – emelte ki. Továbbá van két bentlakásos intézményük is. Az egyik egy 50 férőhelyes átmeneti szálló, amit délután 15 órától lehet igénybe venni másnap reggel 8 óráig. Ahonnan vagy munkába, vagy a nappali melegedőbe mennek a rászorulók. Hozzátette: az átmeneti szállón jelenleg 47-en vannak. A másik bentlakásos intézmény egy 32 fős rehabilitációs otthon, ahol jelenleg 30 fő van. – Itt életvitelszerűen lehet tartózkodni.

Mindezek mellett működtet az intézmény egy úgynevezett 24 órás egészségügyi centrumot is, ahol 2 női és 9 férfi ágy van, valamint egy háromágyas megfigyelő. A centrumban a nap 24 órájában van orvosi szolgálat. –Akit az utcai dolgozók behoznak, először ide szállítják. Itt megvizsgálják, és amennyiben egészségügyi ellátásra szorul, vagy felvételre kerül a megfigyelőbe, vagy ha olyan a probléma, akkor azonnal hívnak hozzá mentőt és szakrendelésre továbbküldik részletezte.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza szintén alap-és szakosított ellátást biztosít az utcán élőknek. Itt, mintegy 50 főnek tudnak átmeneti szállást biztosítani, ahol maximum két évig tartózkodhatnak. Ez alatt az idő alatt, szociális munkások próbálnak segíteni nekik munkát és otthon találni.

Egyik szolgáltatása a hajléktalanok átmeneti szállása, ami egy bentlakásos 50 férőhelyes intézmény csak férfiaknak. Különböző szolgáltatásokat nyújtanak nekik: heti kétszer két órában jogász jár tanácsadásra, orvos is rendel mindazoknak, akik nem tudnak elmenni egészségügyi intézményekbe, tehát az utcán élő hajléktalanok is hozzá fordulhatnak.

– Intézményünkben elsősorban lakhatási lehetőséget biztosítunk, egy 50 férőhelyes bentlakásos formában férfiaknak. Itt mindenkinek megvan a saját ágya, hiszen ez egy állandó szállás. Legfontosabb feladatunk, hogy integráljuk őket a társadalomba – részletezte Kocsenga Anton, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza intézményvezetője.

Krízisidőszakban délután 2-től este 10 óráig működik egy utcai gondozó szolgálatuk. Akik mindig visznek magukkal egy „túlélő csomagot”, amiben takaró, meleg ruha, gyógyszer, gyertya, vitaminok vannak.

 – A máltai és a másik két intézmény között elég nagy a távolság, így azok, akik ezen a környéken élnek, nem tudnak lemenni a vöröskereszt vagy a Napfényt az Életnek Alapítvány nappali melegedőjébe. Ezt felismerve kialakítottunk itt egy vizes blokkot, ahová előre be kell jelentkezni, és fürödhetnek, moshatnak a fedél nélküliek – emelte ki.

Mint mondta, november 1-jétől működik a krízisautójuk is. Legfontosabb feladata, hogy hatékonyan és gyorsan szakszerű segítséget nyújtsunk azoknak, akik az utcán életveszélyben vannak. Ezt az autót a diszpécserszolgálat küldi ki a megfelelő helyszínre. – Három megyét (Heves, Nógrád, Borsod) koordináló diszpécserszolgálatunk van. Ha valaki életveszélyt észlel az utcán, akkor hívja a 46/ 530 268-as számot, és a diszpécserszolgálat kiküldi az adott helyszínre az utcai gondozó szolgálatot, vagy adott esetben a krízisautót. A diszpécserszolgálat rendelkezik a miskolci ellátóhelyek kapacitásának napi adataival, ennek megfelelően tud cselekedni, és beszállítani a megfelelő intézménybe – emelte ki. Továbbá hozzátette: népkonyhán napi szinten 150 embert tudnak megebédeltetni.

Illusztráció!

Milyen esetekben hívja a diszpécserszolgálatot?

• ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton polifoam nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás),

• ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de Ön nem tudja, milyen típusú segítségre lenne szüksége,

• információra, segítségre van szüksége mert Ön, családtagja, barátja, rokona, ismerőse hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti,

• ha a környezetében élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik),

Amennyiben telefonál, az alábbiak szerint tegye meg a bejelentést:

1. Helyszín? (pontos cím, ennek hiányában a helyszín megközelíthetősége)

2. Mit tapasztalt? (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.)

3. A bejelentett személy neme, kb. kora, amennyiben Önnek tudomása van róla, esetleg neve.

4. Ha megszólította a hajléktalan embert, kérjük, kérdezze meg, milyen segítségre van szüksége!

5. Amennyiben a helyszínen tud maradni, vagy vállalja, hogy a helyszín felkutatásában további információkat ad munkatársaink számára, az Ön neve és telefonszáma. (szükség lehet visszahívására, ha nehezen, vagy nem találjuk meg a helyszínt)

6. Kérjük, várjon a diszpécser esetleges kérdéseire (az információk pontosítása érdekében fontos), és csak ezután tegye le a telefonkagylót!

További hírek

Olvasnivaló