Ugrás a tartalomra

Huszárpróbák a Szent István téri családi napon

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. március 13. szerda 11:03
Egész napos programokkal, dallal, tánccal és huszárpróbákkal várják a családokat március 15-én a Szent István térre. A gyermekek nyeregbe pattanhatnak, a nők élvezhetik a XIX. századi vásári hangulatot, míg a férfiak megismerkedhetnek a mozsárágyúval.

Délelőtt 9 és délután 4 óra között az elmaradhatatlan huszártábor mellett a gyermekek ügyességi versenyeken vehetnek részt, lesz tánctanítás és népzenei koncertek, valamint kihagyhatatlan hagyományos magyar gasztronómiai finomságok. Sőt a sorskereket megforgatva megtudhatjuk, mi lett volna belőlünk a szabadságharc idején.

Hagyományőrzők mutatják be, milyen lehetett az 1848-as huszárok, honvédek élete. A 48-as toborzón, a katonai tábor területére a besorozott újoncok léphetnek csak be. A kiképzés alatt fegyverrel menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak, a kiképzés végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak.

Lesz egy akadálypálya, amin egyszerre két játékos indul, lovon és zászlóval a kezében. Átkelnek a hídon, átverekedik magukat az osztrák katonák sorfalán. A versenyben az nyer, aki előbb tűzi ki a várra a nemzeti színű lobogót.

A kiképzett katonák fegyverrel, egyenruhában, őrségben állnak az őrbódé előtt, miközben a szülőknek alkalmuk van emlékképet készíteni róluk.

A lengőteke ágyúgolyójával az osztrák sereg katonáinak ledöntése a feladat.

Vagy kiváló kikapcsolódást ígér a céllövölde, a tábori nyomda, a mesterségbemutatók és Herczeg Mária kézműves foglalkozása hazai termések felhasználásával.

Végül pedig a Szinvavölgyi Néptáncműhely a Tényleg Zenekar élő népzenéjével csábítja táncházba a jelenlévőket, kicsiket és nagyokat, minden táncolni vágyót. A toborzó és palotás fergeteges hangulatáról a fantasztikus táncosok gondoskodnak déltől fél 2-ig. Akkortól rézfúvósok muzsikálnak a Szent István téren egy órán át.

A (To)borozó meleg italokat, igazi platnin sült krumpli lángost és más finomságokat kínál.

További hírek

Olvasnivaló