Ugrás a tartalomra

Idén is kétezer fát ültet el az önkormányzat

T.Á.
Utoljára módosítva
2021. január 08. péntek 16:31
A tavaly ősszel indult faültetési program 2021-ben is folytatódik.
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is kétezer fát ültet el Miskolc önkormányzata a városban – adta hírül péntek délután a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

A városháza felhívta a figyelmet, hogy a beteg fák kivágása a faültetési akció mellett is szükséges, ezeket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. most, vagyis az úgynevezett nyugalmi időszakban fogja elvégezni. – A fákon lévő fészkek miatt márciustól augusztus végéig nem lehet fát vágni, kivéve csak élet- és balesetveszély elhárítása esetén – tették hozzá. 

Favágás: csak akkor, ha indokolt

A fakivágási igényeket minden esetben az önkormányzat engedélyezi a beérkező igények alapján, a Városgazda végrehajtó, és csak olyan esetben végzi el a szolgáltatást, azaz a fakivágást, amikor az önkormányzat engedélyt adott.

A Fényi is pályázott. Fotó: MiNap-archív/Végh Csaba

„Engedély kiadása előtt a szakemberek úgynevezett FAKOPP nevű műszerrel minden esetben megvizsgálják a fákat, és az így kapott értékek alapján döntik el, hogy a növény vágása indokolt-e. Kivágási engedélyt kaphat olyan fa is, amelynek gyökérzete veszélyezteti a közműveket, valamint forgalomtechnikai szempontokból indokolt lehet a növények gallyazása is” – zárul a polgármesteri hivatal közleménye.

Öt év alatt tízezer

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Nagy-Miskolc program keretében öt év alatt tízezer fát telepítenek a város közterületeire és a pályázó helyi intézmények udvarára. Az első kétezret tavaly már el is ültették. A legelső facsemetét még szeptember első napjaiban ültette el Veres Pál polgármester és Osváth Zoltán, a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezetője Hejőcsabán, de a telepítés folyamatos volt egész ősszel. A programba a helyi közösségeket, közintézményeket, óvodákat és iskolákat is bevonta az önkormányzat.

A csemeték ültetési helyét idén is egy erdőmérnök és Czifrusz Natália városi főkertész segítségével jelölik ki.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!