Ugrás a tartalomra

Idén is nagy siker volt a Határtalan Napok Miskolcon!

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 17. hétfő 16:21
Február 13-15. között Beregszász művészetét és kultúráját ismerhette meg a miskolci közönség a Határtalan Napok rendezvénysorozaton. Az idei programok különlegessége volt, hogy a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom mellett most a film és a tánc műfaja is képviseltette magát!
fotó: Hajdufi Péter

Immáron hét éve minden évben egy-egy határon túli magyar város kultúráját mutatja be a teátrum, és nem csak a színházát, hanem a képzőművészetét, az irodalmát, a zenéjét is megismerheti a városi közönség. Idén ez a tánc és a filmművészettel egészült ki, hiszen a világhírű Sordó együttes koncertjén a kárpátaljai vidékre jellemző ismert népzenei és néptánc örökség jelent meg a színpadon, igazi zenei és táncélményt nyújtva a közönségnek.

Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című költeményből Vidnyánszky Attila 2003-ban nagysikerű színházi előadást rendezett, 2014-ben pedig filmre vitték Törőcsik Mari és Trill Zsolt főszereplésével, melyet most a miskolci színház és filmkedvelők is láthattak, a vetítés után pedig közönségtalálkozón beszélgethettek az érdeklődők Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Mejerhold-díjas rendezővel, a Nemzeti Színház főigazgatójával.

Három nap alatt hét előadást láthatott a miskolci közönség a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában, mely között szerepelt meseelőadás (Tizenkét hónap), szerelmes zenés história (Lila ákác), tragigroteszk (Zoltán újratemetve), koncert előadás (Hallottad-e hírét Beregvár megyének?), vígjáték (Nem élhetek muzsikaszó nélkül, valamint a Liliomfi, mely 2013-ban a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját nyerte el a Városmajori Színházi Szemlén).

A képzőművészeti kiállítás során több mint tíz művész alkotásaiból láthattak válogatást a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület kortárs kárpátaljai alkotók gyűjteményéből. Az irodalmi est vendégeként pedig kárpátaljai íróval, költővel és irodalomtörténésszel találkozhattak az érdeklődők.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!