Ugrás a tartalomra

Idén ősszel is irtják a rágcsálókat

Létrehozva
Az őszi rágcsálóirtás szeptember 2-tól november 15-ig tart.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Végh Csaba

A korábbi évekhez hasonlóan szeptember 2-ával idén is megkezdődött a rágcsálóirtás (kártevők, patkányok és egerek) őszi főirtása a város közterületein – írja pénteki közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Amint fogalmaznak, a szaporodást figyelembe véve két évszak a kiemelkedő jelentőségű, a tavaszi és az őszi. 

-A főirtás két ütemben történik. A folyamat a közterületek felmérésével kezdődik, melynek során a feltérképezett patkányfészkek kezelése, kártevőmentesítése valósul meg – hangsúlyozzák.

Az első ütemben, a belvárosban és a kiemelt idegenforgalmi területeken (Miskolctapolca, Lillafüred, Diósgyőri vár környéke) kezdődött meg a munkavégzés, amely - a korábbi felméréseket alapul véve - a patkányfertőzött gócpontok helyszínein folytatódik.

Ezt követően a rágcsálóirtás a bérházas városrészek közterületein (Avas, Szentpéteri kapu, Győri kapu, Vasgyár, Kilián…) valamint patakok mederpartjain, azok környezetében kerül elvégzésre. Családi házas városrészek közterületein végzett irtószer kihelyezésével fejeződik be az első üteme. A második ütemében kihelyezési helyszíneket, pontokat ellenőrzik és  a kártevők által történő fogyasztást figyelembe véve indokoltsága esetén, ismételten irtószert helyeznek ki, valamint a kezelésbe bevont munkaterületet is kibővítik.

Az őszi főirtás szeptember 2-tól november 15-ig tart,ez idő alatt a Városgazdához beérkezett bejelentések orvoslása és a szükséges rágcsálóirtások elvégzése folyamatosan történik. A közterületeken jelentkező problémákat bejelenthetik a +36 (46) 412-611 telefonszámon, a varosgazda@varosgazda.hu e-mail-címen, vagy a Városgazda honlapján (https://varosgazda.hu/lakossagi-bejelentesek). – teszik hozzá. 

- A Városgazdához érkezett bejelentések kivizsgálása során több alkalommal kiderült, hogy a rágcsálók elleni védekezés, irtás csak úgy lehet eredményes, ha a magántulajdonban vagy bérleményben lévő területeken is elvégzik a rágcsálóirtást. Ezeken a területeken a patkányfertőzöttség megfékezése a tulajdonos vagy bérlő kötelessége. A jogszabályok értelmében a hatóságok kötelezhetik a magánterület tulajdonosát vagy kezelőjét a szakszerű rágcsálóirtás elvégzésére. A szakvállalat munkatársainak megállapítása az, hogy jelentősen nő az irtás hatékonysága, amennyiben a nem közterületnek minősített területeken is megtörténik a kártevő irtás. A Városgazda ezúton is köszöni a lakosság együttműködését – zárul a közlemény.


Máshol is probléma
A nagyvárosok és települések kiemelkedő problémája nem csak a múltban, hanem a jelenben is a rágcsáló kártevők, patkányok, egerek jelenléte, károkozásuk és az általuk terjesztett betegségek. A kedvező környezeti feltételek, a folyamatos táplálékforrások és a környezetükben lévő fészkelőhelyek meglétével kiegészítve, szinte megállíthatatlan kártevő szaporodást eredményeznek. Az utóbbi években tapasztalt enyhe időjárás így a fagyok hiánya nem segítette elő a kártevő állomány természetes csökkenését.
 

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.