Ugrás a tartalomra

Idén is színes programokkal szökik be az ősz Görömbölyre

Létrehozva
A városrészben több évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont követően több napos rendezvénnyel köszöntik az őszt.

Kép
Fotók: Kézdi Ákos

Helyi óvodások és iskolások zenés-táncos műsorával vette kezdetét az idei Görömbölyi Ősz programsorozat pénteken délután. A műsort követően hivatalosan Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki úgy fogalmazott, a város számára rendkívül fontos az, hogy a különböző városrészek éljenek, legyen meg a sajátos színük, hangulatuk. Hozzátette, ebben Görömböly mindig is élen járt.

Kép

- A görömbölyi városrésznek óriási múltja és óriási kulturális hagyományai vannak, és ezek a hagyományok tudják megalapozni azt a közös gondolkodást, hogy Miskolc minden városrészi központokban hasonló rendezvényeket szervezzünk. A Görömbölyi Ősz eseménysorozat minden szempontból példaértékű. Köszönetet mondok Borkuti László képviselőtársamnak, hogy itt lehetek és megnézhetem, hogy hogyan is kell ezt igazán jól csinálni. Szeretném, hogyha ez példa és minta lenne a minden miskolci városrész számára. Én azt tudom ígérni, hogy amit itt eltanulok és ellesek, azt mi Diósgyőrben szeretnénk folytatni – hangsúlyozta Varga Andrea.

A program ezt követően Leskó Gábor görömbölyi születésű természetfotós kiállításának megnyitójával folytatódott. A Lencsevégen című tárlat szombattól egészen október 6-áig tekinthető meg a Görömbölyi Közösségi Ház emeleti galériájában.

Kép

A Görömbölyi Ősz programsorozat a hétvégén is folytatódik. Szombaton a családi napon mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást: kettőtől hatig a gyermekeké a Görömbölyi Művelődési Ház és környéke. Az inkább felnőtteknek szóló programok Veres Pál polgármester köszöntőjével veszik kezdetüket. A város első embere személyesen gratulál majd a világbajnok Miskolci Mazsorett Egyesület tagjainak. Másfél órával később felavatja a szabadtéri színpaddal szembeni zöld területen Görömböly új műtárgyát, egy díszes közterületi órát, mely az utcák találkozásánál négy égtáj felé mutatja majd a pontos időt. A szombati programot a Zenegép együttes koncertje zárja.

Vasárnap délután három órától a Borka Játszópark mutatja be új játékeszközeit, egy 18 „elütőhelyes” minigolf pálya 9 elemét melyen már össze lehet mérni a koncentrálóképességet és a megszerzett rutint.

Ez is érdekelhet

Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
Kétszáz táncos ropja két napon át Miskolcon
MiskolcOktatásKultúra
A skót táncoktól a rábaköziig, a nagyecsedi mulatságtól a kalocsai táncokig rendkívül széles repertoárral rendelkeznek a Fazekas kisdiákjai. A Fazekas táncvizsga idén 42. alkalommal kápráztatta el a közönséget.