Ugrás a tartalomra

Intelligenssé válik a parkolás

Létrehozva
Az önkormányzat legújabb fejlesztésének célja, hogy egyszerűsítse a járművezetők számára a parkolást, a bérlet- és jegyvásárlást, így  csökkentve a torlódásokat, a szén-dioxid-kibocsátást és az ügyintézési időt. 
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

A városokban gyorsan terjedő és egyre népszerűbb intelligens parkolás az okostechnológiák felhasználásáról szól, annak érdekében, hogy megkönnyítsék a közlekedést és a parkolást a járművezetők és a parkolási rendszereket üzemeltetők számára. Miskolc az utóbbi években sokat tett a városi közlekedés zöldítéséért és racionalizálásáért, most a parkolási rendszerben lesznek jelentős fejlesztések, több lépcsőben. 

A várható újdonságokról Badány Lajos alpolgármester nyilatkozott. A rendszerváltás után egy izraeli rendszert alkalmaztak – ahogyan például Szegeden is –, amelyben bérletek és lyukasztós jegyek voltak, majd a kétezres évek elején jelentek meg a parkolóórák a belvárosban. Közel száz darabot telepítettek egy integrált rendszer részeként. Bevezették a mobiltelefonos fizetési lehetőséget is, így az akkori rendszer az egyik legjobban működő volt Magyarországon. 

Az alpolgármester rámutatott, hogy a rendszer nem csak jól működött, de nyereséges is volt, a bevételből valósulhattak meg a parkolóházak, mélygarázsok, jelentősen bővítve a parkolási lehetőségeket. 2017-ben a Régió Park Miskolc Kft. beolvadt a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-be, attól kezdve minden bevétel közvetlenül a város kasszájába kerül. A Városgazda csak az üzemeltetésért felel. A jelenlegi parkolási rendszer 2004-től, immár tizenkilenc éve szolgálja a várost, és most év végén újabb minőségi ugrásra kerül sor. Ez lesz az intelligens parkolás megvalósítása, amelyet a Városgazda hajt végre több lépcsőben. A cél az, hogy reagálva a világban bekövetkezett jelentős változásokra, a miskolci parkolási rendszer az egyik legkorszerűbb legyen. 

Kép

A lakosságot leginkább talán a bérletvásárlás egyszerűsítése, online platformra terelése érinti. Az éves bérletek megvásárlása mindig problémás volt, mert egyszerre érintette a gépjárművel rendelkezőket. Mivel csak személyesen lehetett ezt az ügyet intézni, tömegek voltak a bérletpénztárak előtt. Ebben jelentős változás lesz, hiszen december 18-ától már interneten keresztül is meg tudják venni a parkolóbérletet. Eddig hosszú sorok voltak az ügyfélszolgálatok előtt, szerencsére ezt a terhet idén már le tudjuk venni a miskolciak válláról– szögezte le Badány Lajos. 

Kiemelte, regisztráció és a jogosultság igazolása után a bérlet az interneten keresztül otthonról is megvehető, kifizethető lesz, és nincs már szükség kiragasztandó matricára sem, mert az okosrendszer azonnal rögzíti a vásárlás tényét, amit a parkolóőrök is valós időben látnak a műszereiken. 

Kép


Változások lesznek a parkolójegy-automatáknál is, lehetőség lesz bankkártyás fizetésre is a pénzérmés és mobiltelefonos módozatok mellett. Továbbá beírhatóvá válik a jármű rendszáma is, így a rendszer nyomtatott jegy nélkül is tudni fogja, hogy érvényes a parkolás. A készülékeket folyamatosan cserélik majd le, hogy közben a parkolási rendszer zavartalanul működhessen. 

Ha valakinek lejár a kifizetett ideje, vagy elfelejt jegyet venni, és büntetést kap, ennek ügyintézése is egyszerűbbé fog válni online módon. Akár otthon is megnézheti az érintett a jogosulatlan parkolásról készült fotókat, bizonyítékokat, a büntetési tételt, és elintézheti azonnal a fizetést vagy a reklamációt, amennyiben nem érzi megalapozottnak az elmarasztalást. 

Az alpolgármester szerint ezek az első lépések, a rendszer azonban nagymértékben továbbfejleszthető, és számos további újdonság későbbi lépésekben valósulhat majd meg. 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.