Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Amikor a söröspaci is megitta a magáét

Szántó István
Utoljára módosítva
2021. december 12. vasárnap 09:18
Forrás: pixabay.com

Egy álmos, nyári délután szalajtottak át a szerkesztőségből a szomszédos Zsolcai kapui, Kőbányai Sörgyár kirendeltségére. Még csak az újságíró slapajok keserű kenyerét rágcsáltam, így már előre jelezték, nem akármilyen riportot készíthetek. Hosszú István, az épülő bőcsi sörgyár leendő igazgatója nekem nyilatkozott elsőként, micsoda nagy kapacitású sörfőző üzemet és palackozógépeket terveznek a közeli település határába. Akkurátusan és szorgosan jegyzeteltem, sejtettem, másnap ez lesz a vezetőanyag az újságban. Pista bácsi megsúgta, még meg sem száradt a tinta az alapító okiraton, egyenesen a megyei pártbizottságról jött, hogy eldicsekedjen, nálunk lesz az ország második legnagyobb sörgyára. Zsongott a fejem az optimizmussal teli információktól, hiszen abban az időben minden tavasszal megjelent a kormányzati jóslat: kiegyensúlyozott lesz az idei sörellátás. Aztán vagy igen, vagy nem. Ha nagy volt a hőség, akkor nem.

Végül, talán két év múlva, pontosan 1973-ban, az avatáson kóstolhattam meg az első nagy korsó borsodi folyékony kenyeret. Habzott a teteje, pontosan annyira, amennyire kell. Már csuklózott az ádámcsutkám a szomjúságtól, de a mellettem álló Tatár Imre, a régió sörkereskedelmének egyik ikonikus vezéralakja, türelemre intett. Mondta: meózzunk! A sziporkázó hab tetejére tett egy sárgálló kétforintost. Az érme fennmaradt, Imre bácsi kiemelte, majd pedig ünnepélyesen jelentette a verdiktet, kemény a víz, sörnek való. Manapság már ne tessék kísérletezni ezzel a mutatvánnyal!

Tatár Imre, a kőbányai sörgyár regionális vezetője évtizedeken át sakkozott a szűkös termelés okozta hiánygazdálkodással. Fia, Imre mesélte, gyerekkorát az ózdi kirendeltség udvarán töltötte, oda kötötte őket a cég szolgálati lakása. Tulajdonképpen sörösökként minden megyénkbeli nagy településen megfordultak, míg végül édesapja lett a Zsolcai kapui kirendeltségen a központ igazgatója a nyolcvanas évek végéig. Így aztán megélte az ágazatban történt változásokat, fiatalon még 100 és 200 literes fahordókkal gurigáztak, s nem egyszer láthatta, miként görgetik fel- és le a gumikerekes lovas kocsikról. Korán megtanulta, mi a különbség az igás- és a söröspaci között. Elárulom, egy félvödörnyi söröcske kijárt ezeknek a csupa izom négylábúaknak.

Tatár Imre bácsi már az ötvenes évektől a söriparban keresi a kenyerét egész a rendszerváltásig. Az ötvenes, hatvanas évek jellemzője, hogy az ellátás politikai kérdés. Hogy a majálison és az augusztus huszadikai rendezvényeken senki ne szomjúhozzon, erről előre határoztak a pártbizottságokon. Folyamatosan ellenőrizték, hogy a műszakváltás után a vasgyárakból, Miskolcon és Ózdon, a kijövő munkások elegendő innivalót kapjanak a környező italboltokban. Az akkor szokásos hangulatjelentésekben a friss kenyér hiánya miatt kevesebben panaszkodtak, mint a sörellátásra.

Imre bácsi bárhol is vezette a vidéki kirendeltségeket, híres volt a szigorúságáról és a következetességéről. Magas, derék, önérzettel és büszkeséggel teli ember volt. Hiába kapacitálták a pártba való belépésre, elegánsan kisasszézott előle, mondta, nem érzi magát még elég érettnek. A kirendeltségre általában maguk az üzlet- és áruház-igazgatók vagy a vendéglátóhelyek vezetői jártak. Mindenki megtanulta, tudta már, hogy fennhéjázó, fenyegető protezsálásokkal itt nem sokra mennek. Imre bácsi nyílt lapokkal játszott, kifüggesztette, hová, kinek, mennyi sör adható.

Szerencsére sokáig megmaradt még a harmincas évekből néhány fejtő és palackozó gépsor. Elég primitív és lassú szerkezet volt, de így legalább kis tételben is szállíthattak az üzletekbe. Emlékeink szerint egy sikeres KGST-tárgyalás után megjelent az országban a cseh és az NDK-s minőségi prémiumsör is. Mi valahogyan mégis az olcsó, zöld palackos kőbányait szerettük.

Még maga Imre bácsi mesélte, elődje megbukott egy népi ellenőrzésen. Pontosabban feldobták, hiszen akárhogyan osztották azt a keveset, valaki mindig kimaradt. Ment a pocskondiázás, a politikusok az ottani vezetőket küldték a rács mögé. Felrótták, hogy a szakmában szokásos plusz-mínusz tíz százalékos kálót lenyúlták. A valóság a fia szerint az, hogy a potentátok, a jó haverok a Hági helyett inkább a kirendeltségen hajtották fel a napi sörüket. Itt olcsóbbnak tetszett. S ami visszatetsző volt, hogy ugyanezek a személyek végezték a vizsgálatot és teli torokból fújtak a vendéglátóikra.

Imre bácsi - okulva elődjei hibájából - megkettőzte a portaszolgálatot. Megszűnt a ki-be járás, precízebb, katonásabb lett a szállítólevelek vezetése. Majd a bőcsi gyár beindulása után javult a sörellátás, és végül a rendszerváltás óta fordult a kocka. Változott a kereslet-kínálat: az utóbbi átvette a vezetést.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!