Ugrás a tartalomra

Jól érezhető a műszaki vizsgák drágulása előtti roham

Létrehozva
Átlagosan 35 százalékkal emelkednek a közlekedési hatósági díjak. Nem mindenki ölbe tett kézzel várja azonban ezt ki.

A február elsejével bevezetett áremelkedéseket az Építési és Közlekedési Minisztérium azzal indokolta, hogy a díjak hosszú ideje változatlanok voltak. Azonban az infláció, a költségek és a munkabérek jelentősen nőttek az elmúlt évtizedekben, így elkerülhetetlenné vált az árkövetés.

– Egy héttel ezelőtt műszaki vizsgán, nekem már ez aktuális volt, ugyanis pár héten belül lejárt volna a műszakija az autónak, én még pont a szerencsés helyzetbe tartozom, ugyanis nekem még a régi áron kellett a vizsgáztatást kifizetni, ugyanis február elsejétől van az új árképzés – számolt be a Miskolc Televízió által megkérdezett Móré Ádám.

Az emelkedés nem csak a műszaki vizsgára vonatkozik: érinti az egyénileg kiválasztott rendszámok árát, az általános forgalomba helyezési engedély költségét és a jogosítvány kiállításának általános díját is.

Az időszerű műszaki vizsgák mellett azonban akad olyan sofőr is, aki már hónapokkal a lejárat előtt foglalt időpontot. Az AutoCarma cégvezetője elmondta: náluk akadt olyan ügyfél is, akinek májusban járt volna le a műszakija, azonban már most levizsgáztatta autóját, még az áremelés előtt.

– Az áremelés hírére annyira megnőtt nálunk a bejelentkezők száma, hogy januárban már nincs egyetlen helyünk sem. Mondjuk itt az utolsó hétben ez már nem is kérdéses, de már a múlt héten sem volt. Mindenki igyekszik előre hozni a vizsgáztatást – fogalmazott Pék György cégvezető.

Ez is érdekelhet

Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.
Paramuzsikusok
Húsz éve zenélnek szívből a Paramuzsikusok
MiskolcKultúraSzabadidő
Jubileumot ünnepel a miskolci zenekar, amelynek tagjai újra és újra megmutatják: a zene valóban mindenkié.
Petíció indult a papszeri öregmúzeum megmentéséért
Miskolc
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára a csütörtöki közgyűlés kezdete előtt kért szót, hogy bemutassa a „Mentsük meg a papszeri öregmúzeumot!” elnevezésű kezdeményezést. Felszólalásában Miskolc egyik legjelentősebb műemlékének megmentéséhez kért támogatást.