Ugrás a tartalomra

A JOYSON MUNKATÁRSAI IDÉN IS ADAKOZTAK

Létrehozva
A Joyson Safety Systems Hungary Kft. munkatársai tavaly a GYEK onkohematológiai osztályán kezelésen átesett gyermekek számára gyűjtöttek, az idei évben pedig a Vöröskereszt Szeretetdobozát gyarapították ajándékaikkal.
Kép

A Joyson dolgozói örömmel támogatták a kezdeményezést: játékokat, gyermek- és felnőttruházatot,  továbbá édességet ajánlottak fel, a cég portaszolgálata pedig koordinálta a gyűjtést, hiszen a napi munka mellett a kollégáktól és más felajánlóktól érkező adományok összegyűjtése is jelentős időt vett igénybe.

A kollégák ajándékait a Joyson Safety Systems Hungary Kft. mikuláscsomagok és csoki mikulások felajánlásával egészítette ki bízva abban, hogy sok gyermek és felnőtt ünnepét szépítik meg ezzel.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.