Ugrás a tartalomra

Jubilált a Szabad a pálya

Létrehozva
Huszadik alkalommal rendezték meg az általános és középiskolásoknak szóló pályaválasztási börzét a Generali Arénában. A kétnapos eseményen nyolcvanhét kiállító, hét egyetem várta a pályaválasztókat.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Kormányhivatal 16 járásból 101 iskolából összesen 3181 diák autóbuszos szállítását támogatta a pályaválasztási kiállításra, elsősorban a hátrányos helyzetű térségekből. Demeter Ervin kormánymegbízott elmondta, ez a rendezvény még az előző évezredben kezdődött. – 1999-ben sok mostani pályaválasztó még meg sem született. Annak idején sok volt a munkanélküli, ma meg már sok a munkaerőhiány. Így változik a világ. Most nagy szükség van a hagyományos, klasszikus mesterszakmákra, például kőművesre, pékre, lakatosra. Borsodban erős a vegyipar, a járműipar és az elektronikai ipar – mondta Demeter Ervin, aki hozzátette, azok, akik itt vannak, most tesznek egy jelentős lépést abba az irányba, miliőbe, ahol az életüket fogják élni.

Kép

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke elmondta, pár napja új szakképzési törvény lett. – Egy részről bevezették az általános ösztöndíj fogalmát, más részről pedig 2020. szeptember 1-jétől technikus iskolatípust vezetnek be.

Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője úgy nyilatkozott, a húsz év alatt kiváló együttműködés alakult ki az iskolák és a hivatal között.

Kása Dzsesszika a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Szakgimnáziumába jár, végzős. – Én annak idején jártam ezen a kiállításon, és nagyon tetszett, hogy rengeteg információt megtudtam a továbbtanulásomhoz. Kereskedelmet tanulok, és örülök a választásomnak, mert ez biztos munkalehetőség lesz.

Kép

A kiállítás célja a középfokú intézmények, iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képző intézmények, gyakorlati képzőhelyek és munkáltatók bemutatkozása az általános és középiskolás tanulók részére. A gyerekek kipróbálhatják, a gyakorlatban is láthatják, mi az, amit tanulni szeretnének.

A Szakma és Szakember pályázaton 6-7-8. osztályos tanulók mutattak be szakmákat. Az első helyezettek a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola és a miskolci Munkácsy Mihály Művészeti Általános Iskola diákjai lettek.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.