Ugrás a tartalomra

„A karácsony lényege, hogy a családommal lehetek"

Létrehozva
Miskolc közéleti személyiségei, ismert emberei osztják meg velünk, hogyan telik náluk az ünnep.
Kép

Magosi Bálint, a DVTK Jegesmedvék csatára:

Nagyon szeretem a karácsonyt. Minket már december 1-jén elkapott a karácsony feeling, egyből raktuk be Mariah Carey-t. Ilyenkor a karácsonyi készületek nagy részét a feleségem csinálja, nekem az a dolgom, hogy lefoglaljam a gyerekeket. Szerencsére csak 22-én van mérkőzésünk, így 23-án már itt Miskolcon is fel tudja állítani a Jézuska a fát, aztán délután lemegyünk Siófokra a családhoz, ott töltjük a szentestét. 25-én pedig megyünk Dunaújvárosba, az én családomhoz, délután pedig már jövünk haza, hiszen 26-án már mérkőzésünk lesz.

A karácsonyi készülődés kicsit nehezebb most nekünk, mert a kisebbik fiamnál novemberben 1-es típusú diabéteszt diagnosztizáltak, így nagyon sok terveznivaló van az étellel. Le a kalappal a feleségem előtt, aki nagyon profin kezeli ezt az egészet. Illetve a GYEK-ben nagyon sok segítséget kaptunk ezzel kapcsolatban.

Minden évben szokott lenni közös karácsonyi vacsoránk a csapattal, és meg is szoktuk egymást ajándékozni. December elején mindig kihúzzuk egymást, és ilyenkor adjuk át az ajándékokat. Ahány csapatban eddig játszottam mindig kaptam egy szájpecket, hogy ne beszéljek ennyit, és ne kiabáljak, mert viszonylag hangos vagyok.

A karácsony lényege számomra, hogy a családommal lehetek.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolcon
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolcon szerdán.