Ugrás a tartalomra

Keresik az üzemeltetőt: színvonalas vendéglátóhelyekben gondolkodnak

Létrehozva
A presszó és a kilátó előtt épülő új vendéglátó üzemeltetésével kapcsolatos kiírás a napokban jelent meg és a városvezetés reményei szerint néhány hét múlva eredményt is hirdethetnek.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az Avasi kilátó presszójának és az előtte épülő új vendéglátó egységnek az üzemeltetőjét keresi a miskolci önkormányzat. Az ezzel kapcsolatos kiírás hosszas előkészítő munka után a napokban jelent meg, és a verseny akár már a következő hetekben eldőlhet – mondta el lapunknak Miskolc alpolgármestere. Szopkó Tibor úgy fogalmazott, mivel a területen az elmúlt időszakban számos komoly fejlesztés zajlott és zajlik jelenleg is, így a hivatal arra számít, hogy a beruházások lezárulta után rengeteg embert vonz majd a környék.

- A városvezetés hisz abban, hogy az Avasi kilátóhoz kapcsolódó vendéglátóhelyiségek üzemeltetése jelenleg az egyik legérdekesebb ilyen jellegű projekt egész Kelet-Magyarországon, szóval őszintén bízom benne, hogy nagy lesz rá az érdeklődés – hangsúlyozta.

A városvezető elmondta azt is, a projekt sikere érdekében a városvezetés már a nyár elején megkereste azokat a vendéglátós szakembereket, cégeket, akik/amelyek magas szinten űzik szakmájukat, és ötleteket adtak számukra azzal kapcsolatban, milyen módon lenne célszerű üzemeltetni a két egységet.

Kép

Szopkó Tibor hangsúlyozta, az látható, hogy a miskolciak imádják az Avast, ezt bizonyítja az is, hogy a megújult Horváth-tető átadását követően rengetegen keresték fel.

„Biztos vagyok benne, hogy a fejlesztések lezárulása után az Avasi kilátó és az Avas-tető is élettel fog megtelni, éppen ezért fontos az is, hogy az ide látogatók tudjanak itt fogyasztani valamit. Ezek miatt mi arra számítunk, hogy egy komoly cég fog majd ajánlatot adni mind a presszó, mind pedig a vendéglátó üzemeltetésére” – tette hozzá az alpolgármester.

Az, hogy pontosan ki fogja üzemeltetni a két létesítményt a városvezető szerint akár már a következő hetekben eldőlhet, abban az esetben, ha kedvező ajánlatok érkeznek be. Mint kiderült, az önkormányzat célja az, hogy a presszó már a téli időszakban üzemelni tudjon.

- Fontos, hogy a város a működtetésbe nem szeretne beleszólni, de azt azért szeretnénk, ha a leendő üzemeltető reagálna a piaci igényekre, és valóban Miskolchoz és a megújuló Avashoz méltó egységek jönnének létre a területen – zárta Szopkó Tibor.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Avasi kilátó fejlesztése márciusban, az Avas-tető átalakítása pedig nyár elején indult. A munkálatok megfelelő ütemben haladnak – ez pedig néhány hete derült ki, amikor a közgyűlés tagjai a városvezetés meghívására bejárták a munkaterületet. Akkor a kivitelező azt mondta, a kilátó és az elé tervezett, földbe süllyesztett vendéglátó is december végére lehet készen. Hasonlatosan egyébként a kilátó alatti sétányhoz, a Toronyalja utcához és a Győri Nagy Lajos lépcsősorhoz, melyek szintén a projekt részeként újulnak meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.