Ugrás a tartalomra

A kertről szól a májusi Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
A május 19-én vasárnap soron következő termelői nap a már megszokott helyén az Erzsébet téren lesz 9 és 13 óra között.
Kép
Fotó az áprilisi termelői napról. Fotó: Osztie Tibor

A vásárlási lehetőségen túl, a tervezett programok között szerepel többek között a "mi sokszínű kertünk" – a Zöld Akció Egyesület standján segítséget kaphatunk a biodiverzitás-barát kert megvalósításához. 
Ezen kívül, 10 és 11 óra között, táncházzal is várják az érdeklődőket a szervezők. A talpalávalót a Csender zenekar húzza, a táncházat Hejczei Gabriella vezeti.

Minden érdeklődőt vár a májusi Miskolci Termelői Nap - írta tájékoztatójában a Miskolci Kulturális Központ.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.