Ugrás a tartalomra

Két és fél év után először csökkentek az árak az előző hónaphoz képest

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. június 08. csütörtök 10:22
A KSH adatai szerint áprilisban 24, májusban viszont már „csak” 21.5 százalék volt az infláció.

Átlagosan 21,5 százalékkal haladták ó meg az egy évvel korábbit májusban a fogyasztói árak. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – írja csütörtöki közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ebből kiderül, az infláció éves összevetésben lassult ugyan, de a bázist már egy magas, 10,7 százalékos tavaly május infláció jelentette. Így kétéves összevetésben alig változott az infláció mértéke: áprilisban 35,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint két évvel korábban, míg májusban 34,5 százalékkal.

A beszámoló bizakodásra ad azért okot, hiszen az elmúlt bő egy év magas és extrém magas inflációja után az viszont biztatónak tűnik, hogy

a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek.

Tény az is, hogy ezen belül az élelmiszerek még mindig drágultak, mint ahogyan tény, hogy már csak 0.1 százalékkal. Ezen belül a párizsi, kolbász 0,9, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 0,4 százalékkal többe, a sajt 2,3, a rizs 1,7, a vaj és vajkrém 1,3, a péksütemények 1,3, a tej 0,9, a baromfihús 0,6 százalékkal kevesebbe került. A havi árcsökkenést az energiahordozók árának 3 százalékos mérséklődése okozta.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 33,5 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (59,6%), a kenyéré (52,7%), a tejtermékeké (51,3%), a vaj és vajkrémé (46,8%), a tojásé (46,1%), a száraztésztáé (37,4%), a péksüteményeké (36,6%), a tejé (34,9%) és a sajté (33,7%) - írja a KSH. Ezek közül a liszt (7,2%) és az étolaj (3,5%) ára nőtt a legkisebb mértékben.

A háztartási energia 37,2 százalékkal drágult, a vezetékes gáz 49,1, a palackos gáz 47,2, az elektromos energia 27,2 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 19,3, ezen belül a szeszes italoké 25,8 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 8,1, ezen belül az új személygépkocsikért 17,0, a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 14,5, a szobabútorokért 12,1 százalékkal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 51,7, a mosó- és tisztítószereké 37,1, a testápolási cikkeké 25,9, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 16,4 százalékkal lett magasabb.

Az üzemanyagok 17,7 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 14,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 28,0, a sport- és múzeumi belépők 27,1, a belföldi üdülés 26,8, a járműjavítás és -karbantartás 23,1, a taxi 22,2, a lakásjavítás és -karbantartás 19,8 százalékkal került többe.

További hírek

Olvasnivaló