Ugrás a tartalomra

Kezdődhet a munka a népkerti futókörön

Létrehozva
Pénteken átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, ami azt jelenti, hogy elindulhat a mintegy 1 kilométer hosszúságú rekortán futópálya építése, amit a tervek szerint májustól használhatnak majd a miskolciak.

A Népkert fejlesztésének egyik első lépése, hogy rekortán futókör épül a területen. Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője elmondta: a műszaki átadással megkezdődhet a 84,2 millió forint összköltségű – amelyből 42,2 milliót az önkormányzat saját forrásból fedez – beruházás.

Kép
A futókör tervrajza. A képre kattintva megtekinthető nagyobb méretben. | Fotó: polgármesteri hivatal

 

A kivitelezőnek április 30-áig kell elkészülnie a munkával, és visszaszolgáltatnia a munkaterületet. Ekkor már készen lesz az 1006 méter hosszúságú, rekortán borítású, nemzetközi szabványoknak megfelelő futókör.

„Arra külön odafigyelünk, hogy ne kelljen fát kivágnunk és a lehető legkevesebb zöldkárosodással járjon a folyamat. A vállalkozónak ugyanakkor kötelessége visszaállítani a megfelelő zöldállapotot” – tette hozzá Miklós Viktor.

Szilágyi Szabolcs, a megyei I-es egyéni választókerület egységes ellenzéki képviselőjelöltje szerint több okból is nagyon fontos beruházásról van szó.

„Egyrészt a város nagy adósságát törleszti a miskolciak felé, hiszen a belváros egyik nagy zöld területén ilyen jellegű sportolási lehetőség eddig nem volt” – mondta, majd hozzátette: ezzel a terület egy újabb jelentős funkcióval bővül.

Kép
Szilágyi Szabolcs a tervrajzzal. | Fotó: Parai Roland

„Mindezek miatt örömmel támogattuk a civil kezdeményezést, a jövőben pedig tervezzük a Népkert további fejlesztését” – utalt záró gondolataival arra, hogy korábban Népkerti Kerekasztal címen indult el közös gondolkodás olyan tagokkal, akik tenni akarnak a városért.

Cikkünkben akkor ezt írtuk: „A Népkert a borsodi megyeszékhely egyik kedvelt, népszerű helye, kikapcsolódás, sportolás, vendéglátás tekintetében egyaránt. Ezért is foglalkoztatja mind a civil szerveződéseket, mind az önkormányzatot, hogyan lehetne fejleszteni a parkot, hogy ismét valamikori fényében ragyoghasson, kiszolgálja az oda látogatók, ott sétálók, pihenni, illetve feltöltődni vágyók igényeit.”

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.