Kisfiú írta a bombával fenyegető üzenetet a sajószentpéteri iskolának
Robbantásról szóló, fenyegető e-mailt kapott január 22-én az egyik sajószentpéteri általános iskola. Az intézmény igazgatója – amint észlelte az üzenetet - azonnal értesítette a rendőrséget. A levél magyar nyelvű és arról szól, hogy másnap ne menjenek a gyerekek iskolába, mert ott bomba van elrejtve és az épület fel fog robbanni. A szöveg tartalmában, megfogalmazásában nem hasonlított arra a küldeményre, amit több száz oktatási intézmény megkapott. A rendőrök a bejelentés után azonnal megtették a szükséges intézkedéseket - közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indítottak - és az iskolát alaposan átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak - adta hírül közösségi oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az iskola igazgatója másnap reggel újra bejelentést tett, hogy 7 óra után ismételten fenyegető levelet kaptak, ezért a rendőrök ismételten átvizsgálták az iskola épületét, de robbanószerkezetet ekkor sem találtak. A kazincbarcikai rendőrök – a második fenyegető üzenet után - néhány óra alatt azonosították a levél íróját, egy tizenegy éves fiút és büntetőeljárást indítottak ellene. A nyomozók a gyermekkorú telefonjában a fenyegető leveleket is megtalálták - olvasható a posztban.
A gyermek meghallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy nem akart matematika-dolgozatot írni, ezért írta a hamis üzeneteket - osztották meg.
A rendőrség kiemelten kezeli az ilyen eseteket, fenyegetéseket, határozottan fellép a bűncselekmények megakadályozása és felderítése érdekében. Aki ilyet tesz, annak tudnia kell, hogy büntetendő, amit csinál, és vállalnia kell tettéért a felelősséget!