Ugrás a tartalomra

Kíváncsi rá, mit terveznek az Avassal? Hamarosan bemutatják az elképzeléseket

Létrehozva
Augusztus elején bejárást tartanak a Kilátó körül, a városi főépítész a nagyközönség számára is szeretné megmutatni, milyen elképzelések mentén foglalkoznak az Avas, az Avastető fejlesztésével.

Az érvényes terveket, az ezek kapcsán felmerült kérdéseket szeretné megmutatni és megbeszélni az érdeklődő városlakókkal Szunyogh László, a Polgármesteri Hivatal főépítészi kabinetjének vezetője – tájékoztatta lapunkat hétfőn a miskolci városháza. Hozzáteszik: ezért hirdetnek nyilvános bejárást a főépítész vezetésével augusztus 5-ére, csütörtökre. A délután 5 órakor kezdődő bejárás a tévétorony alatti parkoló mellől – a néhai Panoráma söröző helyéről – indul.

A résztvevők térképet kapnak, transzparenseken tekinthetik meg a (látvány)terveket. A főépítész mellett jelen lesz a városi főkertész is, aki szintén beszámol a zöldterületi fejlesztések koncepciójáról. Továbbá meghívást kaptak a bejárásra a tervezésben részt vevő építészek is.

Preview Image
Juhász Ákos korábbi képgalériája az érintett területről

Mint ismert, három projekt vonatkozik jelenleg erre a területre Miskolc önkormányzatánál: a Kilátó, illetve a Horváth-tetőn található függőkertek felújítása, valamint az Avastető megújítása.

Az Avas fejlesztésével kapcsolatos stratégiai kérdések voltak a fő témái az Avasi Kerekasztal beszélgetéssorozat legutóbbi eseményének is.

Arról, hogyan újulhat meg az Avasi Kilátó Viszlai József Ybl Miklós díjas építész tervei alapján, bővebben ITT és ITT írtunk – látványterveket is mutatunk a cikkben.

Kép

A teljes avasi projekt részleteit ITT bontottuk ki. Mint írtuk, a most is meglévő teraszok mindegyike más-más közönséget céloz majd meg. A Horváth-tetőn piknikezésre, bográcsozásra alkalmas teret szeretnének létrehozni a családok számára. Lesz egy nyugis, kellemes hangulatú sétatér az idősebb korosztálynak, de a fiatalokra is gondoltak: új játszótereket is telepítenek majd, ahol három különböző korosztálynak (a 0-4 évesek, a 4-12 évesek és a 12-16 évesek) nyújtanak szórakozást a játékok; lesz fitneszpark, street workout-, outdoor gym- és skate-pálya, mászófal és parkour-elemek. Sőt a fejlesztések során a kutyásokra is gondoltak, egy terasszal nekik és kedvenceiknek is készülnek.

A program részeként megújul a Csáti sor és Latabár sor közötti lépcsősor, a Latabár sori kilátóterasz, a Lajos sori lépcsősor, a Sziget sori lépcsősor, a Rácz sori lépcsősor az Arnóti sor és a Csabai sor közötti átkötés is. Túl ezen, a fejlesztés tartalmazza még a felületi fagyások kezelését, a lépcsőt követő pillérek javítását, csapadékvízelvezető-hálózat felújítását, a sétányok burkolását andezit kockakővel és bazalt nagykockakővel, a tereprendezést, a meglévő burkolatok felújítását, a támfalak rendezését, a világítás helyreállítását, növénytelepítést és a kilátóteraszok komplett megújítását is.

Ez is érdekelhet

Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.