Móricz Zsigmond új dimenzióban él Rusznyák Gábor rendezésében. Minden szereplőnek önálló és kiemelkedő élete van a színpadon, mindenki kap fontos jeleneteket. A darab sajátja, melyben a legnagyobb sikere is rejlik, hogy a színészi munkára, az adott szereplő karakterére helyezi a hangsúlyt. Senki sem, és mégis mindenki kiemelkedik, igazi pazar, karakter-központú ínyencség. Gáspár Tibor a kevés szövege ellenére is jelen tud lenni a színpadon, Czakó Julianna a mindenkinek megfelelni vágyó lány, gyermek szerepében ugyanúgy hiteles, mint szinte minden más darabjában is. Fandl Ferenc nagymonológja a felesége megcsalásáról, egyben szüléséről egy óriási pillanat-folyama a darabnak, de a színészi létnek úgy általában is. A magát szinte bántó objektivitással szemlélő és kritizáló Szalay Péter olyan embert mutat, amelyet egyszerre tudunk gyűlölni, szeretni, de szánni is. A rendező remekül észrevette, hogy már 2016-ban (és azóta!) is milyen remek társulattal lehet dolgozni, és a miskolci nézők nagy örömére a sava-borsát fel is vonultatja a darabban – megágyazva ezzel a méltán zajos sikernek.