Ugrás a tartalomra

Kommunikációban első lett a „Legyél Te is szuperhős!” program

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. július 30. kedd 19:16
A Nemzetközi Szilárdhulladék Szövetség idei minősítésén első helyezést ért el és a vele járó díjat kapta a miskolci MiReHu hulladékgazdálkodási vállalat a kommunikáció kategóriában, a „Legyél Te is szuperhős!” szemléletformáló programjáért. 
Csúcson a MiReHu. Fotó: Mocsári László

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a MiReHu Nonprofit Kft. újabb rangos elismeréssel lett gazdagabb, miután a Nemzetközi Szilárdhulladék Szövetség (International Solidwaste Association - ISWA) a 2024. évi kommunikációs díjának első helyezésével jutalmazta a társaságot. 

Ladányi Roland a vállalat ügyvezető igazgatója a Miskolc Televíziónak nyilatkozva elmondta, a MiReHu évek óta részt vesz az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi versenyében, amelyet mindig november utolsó hetében rendeznek meg. A cégnél egy tematikus akcióval készültek és neveztek be erre a seregszemlére. Ez 2023-ban a „Legyél te is szuperhős!” program volt, amelynek a fókuszában a csomagolási hulladékok álltak. 

- Ezzel a kampányunkkal neveztünk erre a díjra, és sikerült elhoznunk az első helyet. Évről évre nagy hangsúlyt fektetünk a személetformáló programjainkra, ebben az Európai Hulladékcsökkentési Hét is segít, mivel évente más és más tematikát határoznak meg. Így mindig új dolgokkal tudnak találkozni a hozzánk visszatérő iskolások is például – ismertette az igazgató. 

Rámutatott, egy kampány az év meghatározott időszakára szól, de a MiReHu az év többi napján is folytatja szemléletformáló tevékenységét. Ehhez többek között rendelkezésre állnak a korábban kialakított személetformáló termek, vannak textil foglalkozások, avagy ki lehet próbálni az elektromos kukásautó vezetését. 

Mindezeken túl van egy edukációs programjuk is, munkafüzetekkel, amiket a gyerekek mindig nagy örömmel használnak. A legújabb attrakciójuk pedig, amely a MaKukáció-Hulladékgazdálkodási élménynapon debütált, egy mesterséges intelligencián alapuló játék, amelyben megfelelő mozgással kell a hulladékokat a kijelölt tárolókba eljuttatni, vagy a szintén újdonságnak számító RePont automatába. 

Ladányi Roland megemlítette a szintén előző évben létrehozott Makulandot, amely nem más, mint egy környezeti nevelést szolgáló hulladékgazdálkodási tanösvény és park – más néven R-park -, ami már kialakításában, "formájában" is az újrahasznosítás - recycling – és a körforgásos gazdaság szemléletére, elveire hívja fel a figyelmet. A körkörös kialakítású tanösvény a csomagolási hulladékok kezelésén vezeti körbe az érdeklődőket. 

- A Makuland volt a „Legyél te is szuperhős!” kampányunk végső állomása. A kampányban alapvetően a gyerekeket szólítottuk meg, de bevonva a szülőket, nagyszülőket is, voltak különböző kvízek, feladatok és játékok, ahol nyerni is lehetett. A fődíj az volt, hogy a legjobbak részt vehettek a Makuland park novemberi ünnepélyes megnyitóján. Maga a park a csomagolásra fókuszál, amikor megálmodtuk, a körforgást tettük a középpontba. Ezt mutatja be a park, végig követve a csomagolások teljes életútját a gyártástól az újrahasznosításig, interaktív módon – közölte az ügyvezető, aki elárulta, a gyermek látogatóik nagyon élvezik ezt a bemutatót, mint egy jó játékot. 

A tanösvény.

- Hiszünk abban, hogy ha tenni akarunk a jövőnkért, akkor nincs más út, mint az edukáció, és ehhez túl kell lépnünk a puszta reklámokon, és kézzelfoghatóvá kell tenni a problémát. A mi programjaink erről szólnak – foglalta össze Ladányi Roland. 

A vállalat elkötelezettségét mi sem mutatja jobban, mint a különböző programokban való sikeres részvétel és a díjak sora. Többek között háromszoros Greengage – a Zöld elkötelezettség díjjal tüntették ki őket, szintén háromszor választotta az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai zsűrije a legjobbak közé a MiReHu-t, 2023-tól már nemzetközi szinten is felfigyeltek rájuk, európai viszonylatban is elismerték törekvéseiket, az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi versenyének legjobb háromja közé is bejutottak, az idén pedig az ISWA beválogatta szemléletformáló programjukat a világon alkalmazott jó gyakorlatok közé. 

Az ISWA minden évben díjazza azokat a kiváló kezdeményezéseket és kreatív ötleteket, melyek növelik a társadalmi tudatosságot és támogatják a fenntartható hulladékgazdálkodást. A nyerteseket az ISWA közösség önkénteseiből és vezetőiből álló testület választja ki, majd a díjakat a minden évben megrendezésre kerülő ISWA Világkongresszus záróünnepségén adják át, amelyet idén Fokvárosban tartanak meg szeptember 15 és 18 között. Itt veszik majd át a kommunikációért járó első díjat a vállalat képviselői.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!