Ugrás a tartalomra

Korszerű rádiókészülékek segítik a rendészek munkáját

Létrehozva
A berendezéseknek köszönhetően gyorsabbá válik a szervezet munkája. 
Kép
Korszerűsítenek. | Fotó: Mocsári László

Huszonöt többfunkciós, modern rádiókészüléket vásárolt a rendészet az önkormányzat támogatásával. Az eszközökkel a korábbinál sokkal gyorsabb lesz a kommunikáció, ezáltal pedig hatékonyabbá válik a munka – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő, a Rendészeti Bizottság elnöke tartott hétfőn reggel a MIÖR központjában.

Kép
Hatékonyabbá válik a munka

Vincze Csaba úgy fogalmazott, az új készüléken minden funkció megtalálható, ami egy androidos mobileszközön, de egy normál okostelefonnál természetesen sokkal többet tudnak: minden olyan alkalmazással rendelkeznek, ami a rendészet munkájához elengedhetetlen. Emellett kamera is található benne, és a korábban használt rendszerrel ellentétben most már a lefedettséggel sincs gond. A rendészeti igazgató szerint az új készülék munkarendbe állításával gyorsulni fog a rendészek helyszíni intézkedése.

Szilágyi Szabolcs hangsúlyozta, a fejlesztést az önkormányzat támogatta. „A közbiztonság megszilárdítása egyébként a rendőrség illetve ezáltal a Belügyminisztérium feladatköre, de Miskolc város vezetése elkötelezett abban, hogy amiben tud, abban segítse a rendvédelmi szervek munkáját” – tette hozzá.

Kép
Önkormányzati támogatással vettek új készülékeket

A miskolci önkormányzatnak nem ez az első rendészeti beruházása az elmúlt időszakban. A szervezet éppen múlt héten pénteken kapott egy új városi terepjárót az önkormányzattól, hasonlót azokhoz, melyekkel tavaly novemberben kezdődött meg a rendészet gépjárműparkjának korszerűsítése. 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.