Ugrás a tartalomra

Közlekedési alternatívák az egész városnak

Létrehozva
A József Attila utca valódi alternatívájaként funkcionálhat az Y-híd folytatásaként megvalósuló útfejlesztés a Keleti kapuban.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogyan arról még júliusban beszámoltunk, a projekttel kapcsolatos szakmapolitikai döntések megszülettek, a magyar kormány többmilliárd forintot biztosít, a NIF pedig még idén szeptemberben közbeszerzési eljárást indított az új útszakaszok tervezőjének kiválasztására.

Akkor azt írtuk, amennyiben ez a folyamat sikerrel zárul, a bonyolult tervezési munka 2022 tavaszán indulhat, a kivitelezés pedig várhatóan 2025-ben kezdődhet meg. Mielőtt azonban ennyire előreszaladnánk, érdemes picit utánanézni, pontosan miről is szól a nagy fejlesztési projekt, amit mind a politika, mind pedig a szakma nagy reményekkel vár.

A Keleti kapuban épülne meg, de nemcsak a városrésznek, hanem egész Miskolcnak új közlekedési lehetőségeket biztosítana az új elkerülőút – mondja a főépítész.
Folytatás az első oldalról.

- Ahhoz, hogy a jelenlegi terveket megértsük, vissza kell utaznunk az időben néhány évet, egészen pontosan 2016-ig, ekkor jelentették be ugyanis, hogy a Modern Városok Program keretében gigantikus útfejlesztések indulnak: megépül a régóta várt Y-híd, ezzel párhuzamosan pedig a Tiszai pályaudvar előtt intermodális csomópont létesül, ide költözhetett volna le a Búza téri Volán-állomás is – idézte fel a korabeli terveket Szunyogh László, Miskolc főépítésze.

Kép

Ekkor még úgy tervezték, az Y-híd után a négysávos útszakasz a föld alatt folytatódna, így kerülné ki a Kandó Kálmán teret (ami ugye az akkori elképzelések szerint intermodális csomóponttá vált volna – a szerző), majd a föld felett, a Szinva jobb partján haladva, a Fonoda utcai kereszteződésnél csatlakozott volna be a József Attila utcába. A kormány viszont később megvonta a Tiszai elé tervezett gigantikus közlekedési csomóponttól a támogatást, Szunyogh László szerint nem véletlenül.

Újratervezés

- A Tiszai pályaudvar annyira periférián épült meg annak idején, hogy itt az intermodális csomópont hatékonyan nem tudna működni. Az IMCS nélkül viszont megbicsaklik az Y-híd-projekt turbókörforgalmastól és Sajó utcástól együtt, ugyanis jelenlegi nyomvonalán nem igazi elkerülőút, hiszen a József Attila utca egy részén végig kell mennünk ahhoz, hogy elérjük. A mi feladatunk már az volt, hogy újratervezzük az útszakaszt úgy, hogy az intermodális közlekedési csomópont nélkül is legyen értelme – részletezte a főépítész.

Kép
Az útfejlesztés elkészült, már kivitelezés alatt lévő, tervezett és elmaradó szakaszai

Az új nyomvonal is a Sajó utcán haladna a Szinva jobb partján, egészen addig a pontig, ahol a Csokonai utca nemrég épült meghosszabbítása találkozik a Fonoda utcával. A kereszteződést követően az út észak felé fordulna, és egy új Sajó-híddal érné el az Auchan Borsod és a régi Bricostore előtti körforgalmat.

Valós alternatíva

- Álláspontunk szerint az út így valóban elkerülő lehet a Keleti kapuból, ráadásul a Csokonai utcáról elérhető a Déli Ipari Park is, így ezt a területet is még jobb helyzetbe tudnánk hozni közlekedési szempontból. A tervezés szempontjából nem álltunk viszont meg itt. Vázoltuk a Tiszai és a Gömöri pályaudvar, a Búza tér, valamint a jelenlegi villamosvonallal, vasúti sínekkel történő összekötésének elképzelését is, ami jó alapja lehetne egy helyi tramtrain- rendszernek – tette hozzá Szunyogh László, felhívta a figyelmet arra is: az új Sajó-híd létesítése különösen fontos, mert megszüntetné a meglévő Sajó-híd sérülékenységét, ezáltal még biztonságosabbá válna a város közlekedési rendszere.

Elmondása szerint elképzelése elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakembereinek tetszését, ezért is indulhatott meg az útszakasz terveztetése. „Az Y-híd folytatásának engedélyes tervei várhatóan jövő év őszére lesznek meg, de a tramtrain (vasútvillamos) megvalósíthatósági tanulmánya is elkészül eddig. Hiszem, hogy ezek megvalósítása egy hatalmas előrelépés lesz Miskolc közlekedési hálózatának fejlesztésében” – zárta a főépítész.

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.