Ugrás a tartalomra

A kupában főpróbáznak

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. július 18. szombat 12:49
Edzőtáborral és felkészülési mérkőzésekkel hangol a bajnokságra a miskolci férfi vízilabdacsapat. Kis István tanítványaira azonban még vár a főpróba: július utolsó hétvégéjén rendezik a Magyar Kupa első csoportkörét – a Fradi elleni tévés meccs lesz!

A vezetőedzőt Szentesen, az edzőtáborban értük utol telefonon. Kis István úgy összegzett, hogy az eddigi felkészülési mérkőzéseken látottakkal döntően elégedett volt. – Becsúsztak persze hibák, de akár az Újpest, akár a szentesiek ellen igazi csapatként játszottunk. Több a pozitívum, még ha van is min csiszolni a játékunkban.

Fotó: Mocsári László

Az ellenfelek közül játékosállományát tekintve kiemelkedett a Szolnok, de a klasszis, rutinos pólósokból álló csapatot is meg tudták szorongatni az első két negyedben. Kijött aztán a rutintalanság, pontatlanná vált a miskolciak játéka, de küzdeni akarásból jól vizsgázott a fiatal csapat. – Szeretném, hogy ez jellemezzen minket a bajnokságban is. Nincsenek nagynevű sztárjátékosaink, a fiatalos lendületünkre azonban lehet építeni.

A Magyar Kupában a miskolci együttes a Margitszigeten küzd majd csoportjában az FTC, a PVSK és az élvonal újonca, a KSI ellen. Miután az átlagostól nagyobb volt a játékosmozgás az MVLC-nél, így nagyon fontos lesz az első tétre menő megmérettetés. – Ha a maximumot nyújtjuk mindhárom meccsen, akkor én már elégedett leszek – fogalmazott Bachner András szakmai igazgató, aki szerint a Ferencváros elleni tévés mérkőzés plusz motivációt jelent majd a fiataloknak. – Azt látom rajtuk, hogy nagyon hajtanak egymásért is. Szép reményekkel indulnak neki életük első NB I-es bajnokságának.

BENU Férfi Magyar Kupa, 1. forduló, C csoport:
Július 25. 10:00 PannErgy-MVLC - KSI SE
Július 25. 17:30 PannErgy-MVLC - PVSK Pécs
Július 26. 16:15 PannErgy-MVLC - FTC (M4 Sport).

További hírek

Olvasnivaló