Ugrás a tartalomra

Lehoczki-Spider László: nekem az életem a referenciám

Létrehozva
„Felfalta” Miskolcot a pártpolitika, a városvezetés „autóját” az utasok saját érdekeik szerint rángatják. Ezt szüntetnénk meg, hogy a városnak legyen végre gazdája – fogalmaz a Nép Pártján által támogatott Lehoczki-Spider László.
Lehoczki-Spider László
Lehoczki-Spider László (Nép Pártján) polgármesterjelölt

Elküldtük kérdéseinket más polgármesterjelölteknek is, akik írásban válaszoltak. Dohány András (független) elképzeléseit ITT ismertette, Fintor Zsolt (független) programjáról, terveiről ITT olvashatnak, Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) pedig ITT mutatta be programját.

minap.hu: civilként köztiszteletben álló miskolci, munkáját, tevékenységét mindenki elismeri – miért tartotta fontosnak, hogy elinduljon a választáson?

Lehoczki-Spider László (L.-S. L.): Pont ezért. Miskolcot az elmúlt években felfalta a pártpolitika. Ebből a válsághelyzetből csak úgy tudunk kijönni, ha a miskolciak egységes csapatként dolgoznak a városért. Katasztrófahelyzetben csak csapatban dolgozva lehet eredményt elérni.

minap.hu: egy kivételével minden választókerületben indul képviselőjelöltjük – hány helyre számít a közgyűlésben?

L.-S. L.: Csapatban dolgoztam mindig, Miskolcot is így szeretném vezetni. A várost most vezető pártok nem támogatnak engem, de ez nem baj. Láttam, hová vezet az állandó marakodásuk. A saját csapatommal, szakemberekkel szeretném vezetni Miskolcot, hogy meg tudjuk hozni a fejlődéshez szükséges döntéseket. Ehhez közgyűlési többségre van szükségem, ezért arra kérek minden miskolcit, támogassák a szavazólapon a képviselőjelöltjeimet is, akik egy új szervezet, a Nép Pártján támogatásával indulnak.

minap.hu: programja szerint mit tartana meg a jó gyakorlatok közül, és miben látja szükségét változtatni?

L.-S. L.: Miskolcnak az elmúlt ciklusban nem volt egységes vezetése. Olyan ez, mint egy autó, amely gurul a lejtőn, s a kormányt az utasok a saját érdekeik szerint rángatják, miközben a jármű vezetőjét a hátsó ülésre ültették. Ezt az autót most meg kell állítani, mindenkit a helyére kell ültetni és javaslatot lehet tenni a vezetőnek a helyes útirányra. Azt akarom, hogy Miskolcnak legyen végre gazdája, aki a jó gazda gondosságával óvja, gyarapítja a város vagyonát.

A jelenlegi városvezetés lemondott a Miskolc víziközmű-vagyonáról, iskolákról, óvodákról, de még a Vasgyári Kórház vagyonkezelői jogáról is. Stratégiai területeket adott fel a város. Asszisztált a város mentőcsoportjának leépítéséhez, kiképzőpályájának tönkretételéhez. Ezeket a folyamatokat sürgősen meg kell állítani, meg kell védeni Miskolc vagyonát, hogy legyen miből jövőt építeni.

minap.hu: mik a főbb üzenetei, mely várospolitikai területek kapnak prioritást önnél?

L.-S. L.: A mi várospolitikánk középpontjában az ember áll. Érezd biztonságban és jól magad a városodban. Mi kell ehhez? Megélhetés, közbiztonság, köztisztaság, lakosságbarát tömegközlekedés, működő egészségügy. A közbiztonság és a köztisztaság megteremtése nem pénz, pusztán akarat kérdése. Ha én és a csapatom megkapjuk a lehetőséget, ebben a városban rend lesz. A megélhetéshez megfelelő munkalehetőség kell.

Külön szakmai csoporttal azon fogok dolgozni, hogy az európai uniós forrásokat Miskolc közvetlenül kapja meg. Fontos kiemelnem, hogy a mentés során 18 országban jártam, számtalan miniszterelnökkel, kormánytaggal, diplomatával, gazdasági szereplővel találkoztam, s alakítottam ki jó kapcsolatot, így kormányzati segítség nélkül is előre tudunk lépni a gazdaságfejlesztés terén, de mindenekelőtt a helyi vállalkozásoknak fogok lehetőséget biztosítani, hogy velük együttműködve tudjunk javítani a miskolciak életszínvonalán. Ha a gazdaságot sikerül beindítani, jut pénz tömegközlekedésre, aminek az átszervezését nem egy budapesti cégre fogom bízni, ahogy azt a jelenlegi vezetés tette, hanem miskolci szakemberekre. S végül az egészségügyben is lehet eredményt elérni. Emberséges hozzáállásra van szükség. Évtizedeken át magam is betegszállítóként segítettem a miskolciakat, tudom, mennyi minden múlik a hozzáálláson. Az általam vezetett városvezetés hozzáállásával nem lesz gond, ezt nyugodtan mondhatom.

minap.hu: milyennek ítéli meg a mostani kampányt? Mit gondol a jelölt társai programjáról, politikájáról?

L.-S. L.: Az ellenem indított lejárató kampányukkal nem akarok foglalkozni, felkészültem rá, hogy lesz ilyen is. Ígéretekből sincs hiány, de abból sosem volt. Ígérni bármit lehet. A kérdés, kinek hiszem el. Nekem az életem a referenciám. A hazudozás, a sunyiság távol áll tőlem. Amit megígérek, betartom. Miskolcon lehet segíteni, és tudok is. Tisztességgel, becsülettel, alázattal.

minap.hu: ha megválasztanák polgármesternek, milyen Miskolcot szeretne látni a ciklusa végén?

L.-S. L.: Olyan Miskolcot szeretnék, ahol az emberek végre boldogok, biztonságban érzik magukat, felszabadultak, itthon maradnak és meg tudják valósítani az álmaikat. Ahol működnek a közszolgáltatások, ahol rend, s tisztaság van. Ahol senki sem ellenséget lát a másikban, hanem szövetségest. Hisz lehetünk mi jobboldaliak meg baloldaliak, Miskolc mindannyiunk otthona. Az otthonát pedig óvja, védi az ember. Ha így teszünk mindannyian, pártállástól függetlenül, megmentjük Miskolcot.

Ez is érdekelhet

Ez a színművész is Miskolcról indult
MiskolcBelföldKultúra
Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának tagja Szabó Emília, aki még gyerekként természetesen otthonosan mozgott a Miskolci Nemzeti Színház színpadain is. Vele beszélgettünk pályájáról.
A Reményi Ede Kamarazenekar negyvenöt éves jubiláló koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A hangversenynek a Zenepalota adott otthont csütörtökön a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál részeként. Fotó: Mocsári László
Törökországba vágynak
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Nemrég ünnepelte fennállásának negyvenötödik évét a Reményi Ede Kamarazenekar. Ebből az alkalomból külföldi koncertjeikről beszélgettünk Kaulics-Nagy Zsófiával, aki alapító tagja volt az együttesnek.
Dixie és Jazz Fesztivál
Három nap jazz – jön a IX. Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A rendezvény a város egyik legkedveltebb nyári kulturális eseménye.
Karbantartás miatti leállás
Miskolc
Tervezett karbantartás miatt átmenetileg nem lesz elérhető az MVK Zrt. weboldala.