Ugrás a tartalomra

LMP: a borsodi szmogra nincs vakcina, megoldás azonban lenne

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. január 09. vasárnap 18:57
Az országos és a borsodi szmog helyzetről, a megoldás általuk látott lehetőségeiről és a párt közeljövőre vonatkozó célkitűzéseiről is beszélt a Baross Gábor úton tartott sajtótájékoztatón Kanász-Nagy Máté az LMP társelnöke és Doszpoly Botond, a párt B.-A.-Z. megyei elnöke.
Fotók: Mocsári László

A borsodi szmogra nincs vakcina! – egy év után ismét ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót Magyarország Zöld Pártja Miskolcon. Tavaly ilyenkor Schmuck Erzsébet társelnök hívta fel a figyelmet a miskolci szmoghelyzetre.

- A rossz fűtési gyakorlat összefügg a térségben tetten érhető energiaszegénységgel. Sokan azt égetik el, azzal fűtenek, amit találnak, mindenféle hulladékot, nedves fát, lignitet, rossz ruhákat, bármit, ami egy kis meleget ad – fogalmazott akkor.

Most Doszpoly Botond elmondta, az egy éve tartó kampányukkal arra szerették volna felhívni az önkormányzatok, az állam, de leginkább az emberek figyelmét, hogy a megyében – különösen Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán, Miskolcon és Ózdon – a levegő minősége rendre igen szennyezett a mérések alapján.

- Ez elsődlegesen a környezeti adottságok számlájára írható, hiszen a Sajó-völgyben megül a szállópor. Emellett azonban az emberi tényező is komoly szerepet játszik. A rossz fűtésgyakorlat során rengeteg kéndioxid, széndioxid, nitrogéndioxid kerül a levegőbe. Ezek mind veszélyeztetik az itt élők egészségét.

Kanász-Nagy Máté arról beszélt, az LMP számára az egyik legfontosabb célkitűzés az életminőség javítása, ebben a vonatkozásban pedig az egészség kiemelkedő szerepet játszik.

- Egészségünk egyik alapvető meghatározója, hogy milyen levegőt lélegzünk be. Sajnos ebben a térségben nagyon rossza a levegő minősége, pláne a téli időszakban. Éves szinten hazánkban 10-15 ezer ember veszíti életét olyan betegség miatt, amit a légszennyezés okoz. Ez ellen pedig sajnos nincsen vakcina.

A miskolci utcakép jól illusztrálta a mondandót

Az LMP társelnöke szerint vannak azonban olyan módszerek, amikkel lehetne védekezni.

- Magyarország Zöld Pártja és a többi, kormányváltást akaró párt dolgozik, készül: a közös ellenzéki program számos olyan pontot tartalmaz, amik segítenek a légszennyezettséget visszaszorítani. Ilyen pont például a valódi rezsicsökkentés programja: ez pedig a szigetelési programot jelenti. Ha sikerülne itt, Miskolcon és a megyében a különböző, korosodó épületeket leszigetelni, az azzal járna, hogy ugyanannak a hőmérsékletnek a megteremtéséhez jóval kevesebb energia kellene, hiszen nem az utcát fűtenénk. Ezáltal pedig a káros anyagok kibocsátása is csökkenne.

Kanász-Nagy Máté szerint a szigetelés mellett a fűtéskorszerűsítés is alkalmas eszköz a szmog elleni harcban, de nem szabad megfeledkezni a közösségi közlekedésformák fejlesztéséről sem.
- Az autós forgalmat korlátozni kell: megfelelő alternatívát kell ehelyett találni, hiszen a belsőégésű motorok használata is nagyban hozzájárul a szmoghoz.

Az LMP társelnöke a nagyvállalatok légszennyező tevékenységéről is szót ejtett.

- A térségben is komoly problémát jelent a multik károsanyag-kibocsátása. Akik szennyeznek, azoknak többet kell adózniuk: nagyobb felelősséget kell vállalniuk. Azokat a forrásokat pedig, amik ezektől a nagy szennyezőktől származnának, a környezet védelmére tudnánk fordítani – fejezte be gondolatait Kanász-Nagy Máté, aki hozzátette, nemsokára bemutatják a közös ellenzéki programot, amiből mindenki tájékozódhat, milyen elképzeléseket valósítanának meg a pártok egy esetleges kormányváltás után.  
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!