Ugrás a tartalomra

Lovasi András és Kispál András újra együtt zenél

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. február 27. szombat 13:24
Jutka meg a többiek címmel ad online koncertet Lovasi András március 12-én a Trip hajón. Az eseményen, amelyet csak egyszer, élőben, valós időben nézhetnek meg a jegyvásárlók, fellép egykori zenész- és alkotótársa, Kispál András gitáros a Kispál és a Borzból.
Forrás: mandiner.hu

A koncerten hallható lesz az aznap debütáló régi-új szám, a Kispál és a Borz Jutka című dalának új változata, amely a készülő Lovasi-lemezen is szerepelni fog Kispál András gitárjátékával. A március 12-i esten színpadra lép Gábor Andor ütőhangszeres is – közölték a szervezők.

A kommüniké kitér arra, hogy az új Lovasi-album tervezett címe Grand Hotel Halmahera lesz. A prózai részekkel kiegészített anyagon a dobok kivételével az énekes-gitáros játszik valamennyi hangszeren, illetve a Jutka új verziójában gitározik Kispál András.

Azt már 2020 végén bejelentették, hogy a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing On Orfű fesztivál idei pótlásának részeként június 15-én (illetve egy esetleges újbóli halasztás esetén augusztus 24-én) külön napot szerveznek a rendezvényt a bérlet árával tavaly megtámogatók számára, és ezen több más előadó mellett Lovasi András és Kispál András is fellép.

Kispál Lovasi 2018-as turnéjának siófoki koncertjén szintén fellépett, és Lovasi 2017-es orfűi 50. születésnapi eseményén, valamint az az évi novemberi Aréna-koncerten is ott volt. Előtte a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között háromszor adott koncertet a Fishing on Orfűn, és valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét.

A Kispál és a Borz Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara, 1987-ben alakult és a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adta búcsúkoncertjét. A pécsi csapatnak tíz stúdiólemeze, két koncertalbuma, egy válogatása, néhány maxija és két DVD-je jelent meg. Első hivatalos lemezük az 1990-ben kiadott Naphoz Holddal volt, utolsó stúdióalbumuk a 2004-ben megjelent Én, szeretlek, téged.

A zenekarban az évek során Kispál és Lovasi mellett megfordult Ózdi Rezső (basszusgitár), Bräutigam Gábor (dob), Dióssy D. Ákos (billentyűs hangszerek), Tóth Zoltán (dob), Vittay Ferenc (gitár), Michael Zwecker (dob), Bóra Áron (dob) és Mihalik Ábel (dob).

További hírek

Olvasnivaló