Ugrás a tartalomra

Már bizonyos: hagyomány marad a Furmint Február

Létrehozva
A város egyik legelegánsabb boros programját hatodik alkalommal rendezték meg péntek este a Népkerti Vigadóban. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Talán meglepő, hogy a Tokaj-hegyaljai borászoknak ritkán adódik módjuk a miskolci bemutatkozásra. A régió legendás borvidéke, amely a magyar bort a világban is ismertté tette, itthon nagyobb figyelmet követel. Ezért is született a Furmint Február Miskolc ötlete - kapcsolódva a már népszerű, azonos elnevezésű országos programhoz. 
 
A furmint a tokaji borvidék jellegzetes szőlőfajtája, amely jól közvetíti a vulkanikus eredetű talaj sokszínűségét, számtalan stílusjegyet hordoz, és fantáziadús borok készíthetők belőle. Alkalmas arra, hogy a hazai és külföldi fogyasztók érdeklődését is felkeltse. 

Kép

Köszöntőjében Csöbör Katalin elmondta: örömmel tapasztalja, hogy a térség gasztrokulturális rendezvényei egyre több látogatót vonzanak. Az országgyűlési képviselő szerint a Bükk mellett már az olyan belvárosi események is idecsábítják a turistákat, mint amilyen az Avasi Borangolás vagy a Kocsonyafesztivál. Éppen ezért – szögezte le – egyre kevésbé állja meg a helyét az „Acélváros” mint bélyeg. 

A hőmérséklet nem csak a bornak fontos

A Furmint Február azonban nem csak a jó borok kóstolásáról szólt, hanem a szőlőtermesztést is elérő klímaváltozás kihívásaira is felhívta a figyelmet. Ahogy arról a programot megnyitó Varga Andrea beszámolt: saját kis családi szőlőjükben gazdálkodva is észrevették, hogy amíg bő évtizede még csak október végén kezdődött a szüret, ma már akár több mint egy hónappal korábban, szeptemberben el lehet kezdeni az érett fürtök begyűjtését.

Kép

Ez – világította meg Miskolc alpolgármestere – mindenképpen figyelmeztető jel az éghajlat gyors változásáról, ami idővel akár a honos szőlőfajtáink, mint amilyen a furmint is, kihalásához vezethet. Éppen ezért a 100 Klímasemleges és Okos Város Misszióját, valamint a Cool Miskolc projektet ismertetve rámutatott: a klímasemlegesség elérése egy összetett feladat, amelynek napról napra egyre nagyobb jelentőséget adnak az olyan időjárási szélsőségek, mint a hőhullámok vagy a hosszú aszályos időszakot követő súlyos viharok.

Ennek apropójából a városvezető a megjelenteknek felidézte: Miskolc azt vállalta, hogy visszafogja az üvegházhatású gázkibocsátásait, s a lakosokkal, a civilekkel, a cégekkel, illetve az intézményekkel összefogva, közösen felkészül a klímaváltozás várható hatásaira. 

Kép

Már a jövő évit metszik

Közel negyven Tokaj-hegyaljai borászat kétszázféle borát kóstolhatta meg a pénteken a miskolci publikum. A „sétáló borkóstolón” a nagy borbirtokok mellett a családi pincészetek is képviseltették magukat. A program ezúttal is a minőségi borok népszerűsítésére fókuszált, egyben a találkozás lehetőségét is kínálta a borászok és borkedvelők között. A rendezvény vezérelvét elsődlegesen a minőség képezte.

Vagyis az, hogy a látogatók nemzetközi mérce szerint is remek borokat kóstolhassanak és azok alkotási folyamataiba is bepillantást nyerhessenek. A jelenlévők között a nagy birtokok tulajdonosai kifinomult stílust, megbízható, szinte állandó minőséget képviseltek. A kis borászatok pedig egyedi, izgalmas, évjáratonként változó nedűket mutattak be.

Preview Image
Furmint Február Miskolc. Galéria.

A programot szervező Miskolci Borklub elnöke, Sándor Zsolt az egybegyűlteknek elárulta: társaival már most a jövő évi Furmint Februárt tervezgetik.

A korábbi évek hagyományához híven a szervezők jótékony vállalása volt idén a Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola támogatása.
 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.