Ugrás a tartalomra

Maszkot fel: az első nap tapasztalatai

Létrehozva
Kötelezővé vált a maszkviselet a vendéglátó- és szórakozóhelyeken: vegyesek a vélemények.
Kép
Fotó: Végh Csaba

- Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell - emelte ki vasárnapi nyilatkozatában Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban. E hét elejéről már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, és a rendőrség is sokkal szigorúbban kérheti számon a szabályok betartását.

- Eddig úgy tapasztaljuk, a vendégek elfogadják, és abszolút betartják a szabályokat, sőt, informálódnak is azokról – mondta el a Miskolc Tv-nek Bárczi Tamás, az A Leves étterem tulajdonosa, aki hozzátette, hogy eddig nem kellett senkire sem rászólniuk. Véleménye szerint a vendégszámra sem lesz különösebb kihatással a szigorítás.
- Nem hiszem, hogy a mostani rendelkezés csökkentené a forgalmunkat, bár az – nagyjából másfél hónapja, a járvány erősödésével – már egyébként is csökkent. Bízunk benne, hogy az újabb szabályozások segítségével vissza lehet szorítani a koronavírust, és nem lesz még egy, a tavaszihoz hasonló bezárás, mert szerintem azt sok vállalkozás nem élné túl.

Az étteremben tartózkodó egyik fogyasztóvendég is pozitívan állt a kérdéshez.

- Úgy vélem, nem okoz egyáltalán kellemetlenséget az új szabályozás, mi legalábbis ugyanúgy járunk étterembe, az meg, hogy fel kell húzni a maszkot, igazából nem tart semmiből, simán bevállalható.

Van azonban, aki szerint felesleges és kártékony az intézkedés.

- Nem csak kellemetlen, de szerintem egészségtelen is a folyamatos maszkviselés – véli dr. Szabó Csaba, a Vendelin Étterem tulaja. – Nem sok értelmét látom a szigorításnak, hiszen az, hogy étkezés közben nem kell maszkot hordani, a köztes időszakban viszont igen, teljesen logikátlan dolognak tűnik. A pincérek sem szeretik a szájmaszk állandó használatát, és úgy vélem, a vendégeket is elriasztják ezek az intézkedések. Azt érzem, valódi segítség nélkül maradtunk: három dolgozóra igényeltem bértámogatást, de egyre sem kaptam.

Többféleképp értelmezhető

- Nehezen érthető számomra, voltaképp hogy is kellene a gyakorlatban kinéznie a szigorításnak - véli Csorbáné Antalóczi Alíz, a Szinva teraszon működő El Cactus Tequila Bár tulajdonosa. – A Magyar Közlönyben megjelent szöveget behatóan tanulmányozva arra jutottunk, hogy a fogyasztás idejére nem kötelező maszkot húzni. Tehát, ha van előttünk például egy üveg sör, amíg az el nem fogy, addig nem kell a maszk.

Kép

A vendégeket számos módon igyekeznek tájékoztatni a rendeletről.

- Több figyelmeztetést is kiragasztottunk jól látható helyekre. Ha valaki netán otthon hagyta a sajátját, de szeretne beülni egy italra, tudunk neki adni eldobható maszkot is. Nem hinném, hogy nagyobb probléma lenne a szabályozás betarttatásával, hiszen nagyjából állandó a törzsközösségünk, és ők eddig is elfogadták az aktuális intézkedéseket. Az viszont biztos szerintem, hogy sokak kedvét elveszi ez az egész helyzet attól, hogy szórakozóhelyekre járjanak. Bár engedik, hogy nyitva tartsunk, hiányolom a valós segítséget, hiszen a fenntartással járó költségek megmaradtak, a vendégszám viszont egyre csökken.

Kép

A zárt térben tartott, zenés-táncos jellegű tömegrendezvényekre eddig is érvényes volt a kötelező maszkviselés, mind a személyzetre, mind a vendégekre vonatkozóan: ezt az a rendelet szabja meg, ami az este 11 órai zárást is meghatározta.

- Amikor bejött a rendelet, tartottunk egy hétvégi rendezvényt a maszkviselésre vonatkozó szabályok tükrében – emlékszik vissza a bő egy hónappal ezelőtti történésekre Hankó Vanda, a Helynekem tulajdonosa. - Az elmúlt időszakban szinte teljesen csendben voltunk, csak a konyha működik jelenleg egyfajta bárként. A tömegtartózkodásra alkalmas hely zárva volt: az elmúlt hétvégén tartottunk csak egy koncertet és egy elektronikus partit, ahol ugyanúgy kötelező volt maszkot viselni. Ennek a betarttatása azonban a gyakorlatban nem könnyű feladat: nehéz meghatározni, hogy az adott fogyasztóvendég éppen issza a sörét, vagy nem issza. Ennek ellenére minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megfeleljünk az aktuális szabályozásoknak.

Hankó Vanda szerint a korlátozások nagyon megnehezítik a szórakozóhely működését. 

- Tekintve a mostani helyzet súlyosságát, valamint azt, hogy rendezvényhelyszínként nem tudunk jó hangulatban és rentábilisan működni, mi nagyrészt zárva leszünk év végéig. Rendezvényszervezőként az a tervem, hogy, amikor kicsit enyhül a járványhelyzet, és azt érzem, az emberek igénylik, hogy szórakozni menjenek, akkor kinyitunk egy-két rendezvény erejéig. Előreláthatólag ez leghamarabb decemberben lesz.

A Helynekem tulajdonosa úgy véli, a maszk viselését csak a konkrét fogyasztás idejére lehet felfüggeszteni.

- Szerintem a rendeletet úgy kell értelmezni, hogy csak a fogyasztáshoz lehet levenni a maszkot, tehát például sörözéskor a kortyolás idejére. Akkor, amikor éppen nem történik az ivás folyamatához köthető bármilyen mozdulat, maszkban kell lennie a vendégnek. Én így értelmeztem, és így látom a gyakorlati hasznát is a szabályozásnak. Számos egyéb körülmény mellett ez is oka annak, hogy a Helynekem most bezár és elcsöndesedik egy időre: egy kétszáz fős rendezvénynél szinte lehetetlen a fent említetteket betarttatni, iszonyú nagy személyzetet igényelne. A Helynekem Konyha egyelőre nyitva marad: az jóval kisebb, könnyebben belátható, ellenőrizhető tér.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.