Ugrás a tartalomra

Még szombatig kell várnunk az újabb avasi főzőversenyre

Létrehozva
Szombaton kilenc órától tizenhetedik alkalommal rendezik meg a gyereknappal egybekötött főzőversenyt az avastetői sportpálya szomszédságában.
Preview Image
Mocsári László felvételei a 2021-es főzőversenyről

Több mint húsz évvel ezelőtt az Avastetői Általános iskola indította el a „Mozdul az Avas” sport- és kulturális rendezvénysorozatot, mely három napon át tartott az avasi óvodások, általános és középiskolások részvételével. – A sportrendezvény ma már egészen más formában és módon működik, a főzőversenyt azonban változatlanul megtartjuk, hiszen ugyanolyan népszerű – mondta a minap.hu-nak a rendezvény főszervezője, Fodor Zoltán.

Kép

A Velünk a Város frakció képviselője felidézte, az eseményt mindig május utolsó szombatján rendezik. Ennek az az oka, hogy miután május utolsó vasárnapja gyereknap, a szülők, nagyszülők így el tudnak menni a gyermeknapi rendezvényekre.

Az idei rendezvény költségét Fodor Zoltánon kívül még három avasi képviselő (Hegedűs AndreaSzilágy Szabolcs és Szarka Dénes) adta össze. A rendezvényre kilencven csapat nevezését fogadták be, számukat a rendelkezésre álló költség határozta meg. További jelentkezéseket a szervezők már nem tudnak befogadni.

Kép

A szervezők gondolva a gyerekekre kilenc órától délután három óráig egy óriási ugrálóvárat biztosítanak, melyet teljesen ingyen lehet használni. Jelen lesznek a rendezvényen rendőrségi motorosok, tűzoltóautó, a nagysikerű kukásautó, a közlekedési vállalat veterán autóbusza, a vízművek lajtoskocsija, mérőautója.

– Nem csak avasi gyerekek vehetnek részt a rendezvényen, hanem a városból fellátogató gyermekek is. Ők is ingyen vehetik igénybe az eszközöket. Mindenkit szeretettel várunk – emelte ki Fodor Zoltán. Hozzátéve: „lesz még meglepetés a felnőtteknek is, de ez egyelőre maradjon titokban. Még a képviselőtársaim sem tudnak róla”.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.