Ugrás a tartalomra

Megjelent a Magyar Közlönyben a Miskolc fejlesztésére vonatkozó miniszteri utasítás

Létrehozva
A január közepén bejelentett fejlesztésekre vonatkozó kormányzati szándék hivatalossá vált. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Amint arról korábban beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt Miskolcon tartotta meg plenáris ülését az Építési és Közlekedési Minisztérium delegációja Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetésével. A kihelyezett ülésen elsősorban Miskolcot érintő fejlesztésekkel kapcsolatban egyeztettek. Az ülést követő sajtótájékoztatón Lázár János több bejelentést is tett, egyebek mellett a városi utak és a tömegközlekedés fejlesztésével, a Barlangfürdő újraépítésével, a DAM területének újrahasznosításával, illetve a Diósgyőri vár felújításával kapcsolatban. 

A Barlangfürdővel kapcsolatban Lázár János elmondta, a felújítást négy ütemben valósítják meg. A cél a mielőbbi újranyitás. Folytatják a Diósgyőri vár felújítását, további tervek készülnek a belső terek hasznosításával kapcsolatban. A kormány vállalta, hogy újraaszfaltozzák Miskolc állami kezelésben lévő útjait. Elsőként a 26-os út Búza térig, majd onnan a 3-as főútig tartó szakaszát. Erre 3,5 milliárdot költ az állam. A tárcavezető akkor azt is elmondta, hogy a tömegközlekedés fejlesztésében is segítséget nyújtanak a városnak: a MÁV-Volán csoport 20 Ikarusz buszt vásárol, ebből hármat Miskolcra irányítanak. A DAM kapcsán arról beszélt, hogy a kormány támogatja, hogy ezen a barnamezős területen lakossági célra városnegyed létesüljön. 

A január közepén bejelentett fejlesztésekre vonatkozó kormányzati szándék mostanra vált hivatalossá: a Magyar Közlöny február 6-án megjelent Hivatalos Értesítőjében olvasható a miskolci fejlesztésekre vonatkozó miniszteri utasítás. Ezek tételesen: 

1. Bükk Városa Program ismertetéséről előterjesztés készítése a Kormány részére
2. Miskolci Városi Közlekedési Zrt. konszolidációjára vonatkozó intézkedések előkészítése és a szociálpolitikai menetdíj-támogatás felülvizsgálata
3. Pitypang utcai óvoda helyzetének rendezése
4. A Miskolctapolcai Barlangfürdő 2025. június 30. napjáig történő megnyitásához forrásbiztosítás Miskolc Megyei Jogú Város részére
5. Diósgyőri Vár fejlesztési terveinek felülvizsgálata
6. 3. sz. főút, 26. sz. főút és a 3604. jelű összekötő út egyes szakaszainak felújítása
7. A 306. sz. főút Sajó-híd és a Dr. Cselényi József utca – Repülőtéri úti kereszteződés közötti szakasz 2×2 sávosra bővítése és 2 darab jelzőlámpás csomópont többsávos „Turbo” típusú körforgalmú csomóponttá történő fejlesztése érdekében szükséges tervezési feladatok megindítása
8. Avasi kötélpálya Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Pluszba történő felvétele
9. Miskolc-Tiszai vasútállomás korszerűsítésének előkészítése
10. Diósgyőri Acélművek (DAM) egykori területének városfejlesztési célú vizsgálata

Az értesítő szerint az utasítások a közzétételét követő napon hatályba is léptek. 

 

 

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!