Ugrás a tartalomra

Megvan az első magyar arany

Létrehozva
Az úszó Elekes Tamara révén megszerezte első aranyérmét a magyar küldöttség Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
Kép
A BVSC úszója, Elekes Tamara szerezte a magyarok első érmét a besztercebányai EYOF-on (Fotó: BVSC-Zugló Úszószakosztály/FB)

A viadal honlapja szerint a hétfői első versenynapon a Vasas 2007-es születésű sportolója - aki a negyedik idővel került a fináléba - egyéni csúcsán 37 századot tudott faragni, és 4:52.69-cel komoly, több mint két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Elekes a versenyt követően az MTI-nek elmondta, csak az utolsó pillanatban egy cserét követően derült ki, hogy indulhat ebben a számban, ezért nem számított arra, hogy nyerni tud majd, csak "élvezni" szerette volna az úszást, ez pedig szerencsére sikerült is.

Az előző nyári EYOF-on, 2019-ben, Bakuban a 88 fős magyar csapat kilenc ezüst- és 12 bronzérmet nyert.

Ez is érdekelhet

Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.