Ugrás a tartalomra

Mennyből az angyal

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. december 22. kedd 15:28
Sokáig nem halogathatom az ünnepi üdvözlőlapok beszerzését. Drága Édesanyám december elejétől noszogat, állítsuk össze a listát, kinek kell képeslapot küldenünk.

Végül leegyszerűsödik a feladat, előbányássza a tavalyiakat, majd lediktálja, kik azok, akikről nem ajánlatos megfeledkeznünk. Első a rokonság, majd apám főnöke, Zoltán József igazgató, majd Lőcsei Andor gépkocsi előadó, aki egyben a cég párttitkára. A listára kerülnek a szomszédok, a jók és a rosszak, s mindazok, akik tavaly minket is megleptek.

A szomszédos Széchenyi út 54. szám alatti papír- és írószerboltban cirka félórát válogatunk. A monopolhelyzetű képzőművészeti kiadóvállalat a korszellem szerint terjeszti a lapokat. Szabványszöveggel – a karácsony kellemes, nem áldott, mint manapság, és az új esztendő egyszerűen csak boldog. Mi más is legyen. Jézuskás, angyalkás vagy betlehemi ritkaságszámba megy, legfeljebb a város egyetlen kegyszertárgy boltocskájában lelhető. Esetleg valamelyik maszek trafikban, pult alól. Mamám mindannyiszor rákérdez, van-e már olyan zenélő képeslapjuk, amit egy rokonunktól kapott. Olyan kihajtós, amely kinyílva zendít rá a Mennyből az angyal dallamára. Ha a válasz az, hogy nincs, előveszi, az övét hadd lássanak, halljanak csodát.

Különben is a képek évtizedek óta egyformák, ritka az évszámos. Ha előrelátók lennénk, akár három évre előre bespájzolhatnánk. Egysíkúak és sablonosak, havas tájban szaloncukros karácsonyfa, mézeskalácsházzal, esetleg egy virgoncan szánkózó Mikulással. Az újéviek se különbek, spicces kéményseprő, szerencsétlen malackával a hóna alatt, pezsgővel koccint az egészségünkre. Valóságos giccsparádé, matt, vékony vagy fényes vastag lapon. Filléres áru, válogathatunk, de sok értelme nincs. A címzettek se keretezik be, legfeljebb filozofálnak rajtuk. Lám Szántóék az idén se feledkeztek meg rólunk. Majd három este címeket keresek a még létező telefonkönyvekből és igyekszem hibátlanul megszövegezni valamennyit.

A krach persze évente beüt. Megesik, hogy karácsony előtt kapunk egy lapot, attól, akiről mi megfeledkeztünk. Mamám szerint ez röstellnivaló, ilyenkor a sötét estében magam csempészem be a miénket a ládájukba. Persze pecsételetlen bélyeggel, elvégre a postások se tévedhetetlenek. A két ünnep között már átlátjuk a terepet, édesanyám büszkén teregeti szét az anzikszokat. Megszámolja, összeveti a miénkkel, hogy számvetést készítsen. Egálban vagyunk vagy tartozunk, stimmel-e a kölcsönös, figyelmes tisztelet.

Túl a kilencvenen se hagy fel a szokásával. Nem békél meg az internetes, vagy SMS-es jókívánságokkal. Képeslapokat kell címezgetnem, igaz, már minden évben egyre kevesebbet. Úgy, mint ahogyan a postás is egyre kevesebbszer csenget nála. Ám nagy a szerencsénk, az elmúlt évek termése nagyon gazdag. Ilyentájt a régieket, valamennyit kiteregeti és párás szemmel újraolvassa.

A zenélőset is, amelyben a mindannyiunkat túlélő gombelem meg nem adja magát. Fáradhatatlanul nyitogatja, hajtogatja, míg meg nem telik a szobája a karácsonyi éj örökzöld melódiájával…

További hírek

Olvasnivaló